|
A Vértesi Erőmű felszámolást kezdeményezett Kapolyi érdekeltsége ellen
MTI
2009. szeptember 03., csütörtök 10:10
A közvetve állami tulajdonú Vértesi Erőmű még a nyár közepén felszámolási eljárást kezdeményezett a Kapolyi László érdekeltségébe tartozó System Consulting ellen 1,2 millió euró megfizetésének elmaradása miatt - erősítette meg a Népszabadság hírét Tringer Ágoston, a Magyar Villamos Művek (MVM) szóvivője.
Az MVM csoporthoz tartozó Vértesi Erőmű 30 megawatt teljesítményben lekötött áram leszállításának ellenértékét, 1,2 millió eurót követel a System Consultingtól. Az erőmű társaság a bíróság felszólítására igazolta, hogy a címzett átvette a fizetési meghagyásokat, így az eljárás megindítható ellene. Kapolyi László az MTI megkeresésére a délelőtti órákban nem volt elérhető. A Vértesi Erőmű már jogvitában áll a System Consultinggal, a vitás kérdések egy része választott bíróság előtt van. Korábbi információk szerint a Vértesi Erőmű 2009 márciusában kártérítés iránti keresetet nyújtott be Kapolyi László cége, a System Consulting Zrt. ellen, miután a System az erőmű felszólítására nem fizetette meg az általa okozott igen jelentős mértékű kárt.
Az erőművel szemben ugyanis a kereskedők 12 milliárd forintos kárigényt jelentettek azután, hogy Kapolyi cége elállt az áramvásárlástól.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Vértesszőlős, lakáztűz, életmentés, rendőrök, kazán, Szákszend, 13-as főút, Vértessomló, karambol, halálos, vérteszt, dopping, vizsgálat, vb, fukushima, meghalt, munkás, földrengés, japán, esztergom, tartozás, vilagitas, NyikolajValujev, Ökölvívás, Világbajnok, Mátrai Erőmű, áldoat, munkahelyi baleset, fukusima, radioaktív, kosárlabda, Fradi, Olaj, Keravnosz, Pór Péter, vereség, Szeged, sikkasztás, Elektro-Technik Kft, börtön, Japán, Fukusima, atomerőmű, vízum, szolnok, hajrá, visszavágó, kvalifikáció, farkas bálint, judo, liverpool, mádai vivien, reggeli, való világ, halál, gondatlan, hőerőmű, baleset, x-faktor, válogató, mentor, énekes, Ruttner György, Mal Zrt., vörösiszap, katasztrófa, paks, érem, tóth krisztián, szivárgás, bronz, Polyák Krisztina, Oroszország, gáz, válság, bukarest, bor barna, atomerőmű sk, mészáros zalán,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|