|
A világ egyik legdrágább vízdíja a balatoni
sonline.hu
2010. szeptember 08., szerda 14:52
A világ egyik legmagasabb vízdíja lehet a balatoni, legalábbis a NatGeo összesítése szerint. Tab éppen most válik le a DRV Zrt.-ről és önálló szolgáltató céget alapít. Ezzel tizenöt-húsz százalékkal csökkenhet ott a díj.
Koppenhágában 3,4 USA-dollárt kell fizetni egy köbméter vízért. A NatGeo legfrissebb számában közölt kimutatás szerint ez a világ legmagasabb vízdíja, ám utána rögtön Budapest következik 2,8 dollárral, megelőzve a skóciai Glasgow-t és a német fővárost, Berlint. A balatoni díj azonban lényegesen felülmúlja az összeállításban szereplő budapestit. Ennek indokát jól ismerjük, óriásiak az idegenforgalomra szabott kapacitások és szigorúak a környezetvédelmi előírások. Az állam azonban másutt a világon mintha jobban beszállna a vízdíj-támogatásba. Rómában csak fél dollár egy köbméter víz, New York-ban is mindössze 0,8. Dakarban a 0,2 dollár is magasnak számít, de ebből a pénzből elvezetik a vizet a szegénynegyedekbe is. Akad, ahol az árakat a politika szabja; Türkmenisztánban és Líbiában ingyen van a víz és Kubában is csak filléreket kell fizetni érte. Megjegyezzük, nálunk is volt ilyen; 1988-ban még ugyanannyiért fogyasztottunk egy köbméter vizet, mint amennyiért egy kiló kenyeret vettünk: három forint hatvan fillérért. Most a Balaton-partján 475 forint a vízdíj, az ennél is drágább csatornadíj nélkül. Tabon megelégelték a magas árakat, az év végével leválnak az állami tulajdonú DRV Zrt-ről és önálló szolgáltatót alapítanak.
"Már kész a leendő vízmű kft. társasági szerződése, most a vagyonról egyeztetünk a DRV-vel" - mondta Schmidt Jenő tabi polgármester. "Tizenkét fős dolgozói létszámmal számolunk, ehhez képest az adatok szerint most a díj harmincöt százaléka arra megy, hogy a DRV Zrt. óriási "vízfejét" el lehessen tartani, csak hatvanöt százalék az üzemeltetési költség. Erre alapozva döntöttünk úgy, hogy mivel a szerződésünk idén decemberben lejár a DRV-vel, januártól visszavesszük a rendszer üzemeltetését. Minden a miénk, a vízműrendszer, a kutak, a DRV ezt bérelte eddig tőlünk. Mi tehát kedvező helyzetben vagyunk, más település, melynek nincs saját rendszere, nem tud ilyen könnyen leválni a mamutcégről."
Vízdíjak a világban, amerikai dollárban
| Koppenhága |
3,4 |
| Budapest |
2,8 |
| Berlin |
2,5 |
| Glasgow |
2,5 |
| Gent |
2,3 |
| San Diego |
1,6 |
| Brisbane |
1,5 |
| New York |
0,8 |
| Szapporó |
0,8 |
| Madrid |
0,6 |
| Róma |
0,5 |
| Peking |
0,2 |
| Acapulco |
0,2 |
| Panamaváros |
0,2 |
| Dakar |
0,2 |
| Addisz-Abeba |
0,09 |
| Kairó |
0,03 |
Fotó: NapiászOnline/Révész József
Schmidt Jenő szerint tizenöt-húsz százalékkal is csökkenhet a fizetendő díj jövőre Tabon. "Hét éve nem emeltünk árat, most nyolcszáz forintnál tartunk, ennyi a víz és a csatorna együttes díja; ez hatszáz forintra is lecsökkenhet. Úgy kalkulálunk: ha a DRV-s vízfej miatt eddig kifizetett évi harmincöt-negyvenmillió forintnak csak a felét tudjuk megspórolni, már jól jártunk."
A tabi polgármester szerint sürgető volna az állam beavatkozása az állami tulajdonú vízmű díjaiba, hiszen nyáron háromszorosára nő a lakosság száma a Balatonnál és az erre méretezett rendszerek fenntartását fizettetik meg a télen-nyáron ott élőkkel. Biztató, hogy ugyanezt szorgalmazza Winkler Tamás, a DRV Zrt. nemrégiben kinevezett vezérigazgatója is.
Eddigi hozzászólások:
| Fellegi Szilárd - 2010-10-27 18:46:31 |
Azt látom hogy a Balaton környéki víz a legdrágább, de az árakat figyelve tudnék még mondani drágábbat. Szerencsen a Borsod Víz 410+áfa(25%)/m^3 a víz és 485+áfa(25%)/m^3 a szennyvíz forintban! Hogy hogyan lehetne csökkenteni azt nem tudni de az biztos hogy drága.
Puszi
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Fővárosi Közgyűlés, drágulás, ivóvíz, vízdíj, köbméter, vezetékes víz, vízközmű, csatornadíj, Berki Krisztián, gázolás, cserbenhagyás, nyomozás, Összefogás, Caramel, Király Viktor, Szikora, szmogriadó, budapest, tarlós istván, BKV, BKK, rémhír, bérlet, nyugdíjas, tanuló, Tunyogi Bernadett, jubileumi, nagykoncert, miskolc, gyalog, éhségmenet, munkanélküliség, tüntetés, Story, ötcsillagos, díj, Tóth Gabi, Gundel Takács, cselgáncs, MALÉV, olimpia, tűzcsap, trolibusz, XIII, Dráva utca, ütközés, rogán antal, bkv, csőd, malév, Szúrt sebek, késelés, anya lánya, XX. kerület, kelebia, cegléd, vasútvonal, késés, műszaki hiba, kárpótlás, utasok, állam, BKV busz, gyalogos, áthajtott, körözött, elfogatás, BRFK, elfogatóparancs, Etiópia, merénylet, terror, hazahozták, holttest, helyközi viteldíj, környéki bérlet, vonat, Angyalföld, Aszódi út, menedékhely, hajléktalan, szálló, hideg, Akkezdet Phiai, D-Link, koncert, teltház, OMSZ, rohamkocsi, mentőautó, új, szolgálatban, lakástűz, kigyulladt, tűz, XVIII.kerület, Darányi utca,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|