|
A Vodafone vezérigazgatója matematika tanár szeretett volna lenni + video
ntv1.hu
2011. január 27., csütörtök 08:40
Dr. Beck György exkluzív interjút adott az ntv1.hu riporterének. A Vodafone elnök-vezérigazgatója a személyes sikertörténetéről, a családjáról és a cég ügyeiről is mesélt.
Az ntv1.hu stábja nemrég a Vodafone Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatójával, dr. Beck Györggyel beszélgethetett a saját irodájában. Az egész társaság székházának falai színes motívumokkal, fotókkal, rajzokkal vannak díszítve, a folyosókon pedig növények, színes díszítőelemek, kupák és díjak várják a dolgozókat és az oda érkezőket, ez pedig egyáltalán nem véletlen. A felsővezető elmondta, hogy mindent megtesznek azért, hogy a Vodafone több legyen mint egy olyan munkahely, ahová az emberek bemennek és ledolgozzák a munkájukat, aztán pedig hazamennek. "Szerencsém van, hiszen ez már egy akkora cég, hogy van egy külön belső kommunikációs csapatunk, akiknek az a feladatuk, hogy odafigyeljenek a kétezer alkalmazottunkra. Szeretnénk, hogy a dolgozóink megtudják, hogy mi történik a városban, hogy mit csinálunk és hogy mit csinál más. Ennek a csapatnak az volt az ötlete, hogy minél több élő képet és élő dolgot tegyünk a falakra, ezért telepakoltuk a liftet, az előteret és a szobákat is. Azt gondolom, hogy emiatt egy kicsit életszagúbb lett az épület, ezért pedig a dolgozók nem csak úgy járnak ide, mint egy munkahelyre, hanem úgy is, mint egy olyan helyre, ahol nagyon szeretnek lenni és időt tölteni." - mondja az ntv1 videójában dr. Beck György, aki lelkesen mesélt a Vodafone sportegyesületéről, a cég önkéntes csapatáról és egyéb kezdeményezésekről is, amelyek szintén segítik a dolgozók összekovácsolását és a jó légkör fenntartását.
A felsővezető az ntv1.hu riporterének azt is elárulta, hogy bár alapvetően sok időt tölt az irodájában, az internet és az okostelefonja segítségével szinte állandóan a cég szolgálatában áll. "A modern technika segítségével gyakorlatilag akármikor akármennyit lehet dolgozni, ugyanis a világ bármelyik pontjáról megkapok egy levelet vagy egy képet és egy perc alatt tudok válaszolni rá..." - taglalja dr. Beck György.
György irodáját szintén színes alakzatok és fotók díszítik, a szekrényeken pedig számtalan könyv, elismerés és személyes tárgy kapott helyet. "Látszik, hogy van egy nagy asztalom a sok tárgyalás miatt, főleg ezért nagy az irodám. Itt vannak a serlegek és a díjak, amiket korábban sikerült megnyernem, itt pedig a munkahelyem, a két telefonom és a számítógépem található. A dekoráció itt is látszik: a falamon lévő képek a cég életéből készültek... Van egy periszkópom, amit azért kaptam a kollégáktól, hogy jól lássam a jövőt. Ha a jövőt nem is látom vele, azért átlátok a túloldalra, de nem arra szoktam használni, hogy az ott lévő Magyar Telekomot nézzem!" - vezeti körbe a szobáján az ntv1.hu kameráját a Vodafone elnök-vezérigazgatója, aki rengeteget dolgozott azért, hogy Magyarország egyik vezető távközlési társaságának első embere lehessen.
"Egészen kiskoromtól kezdve szerelmese voltam a matematikának és arról álmodtam, hogy majd valami matematika közeli dolgot csinálhatok nagykoromban. Gimnázium elején még úgy gondoltam, hogy matematikával csak a matematika tanárok foglalkoznak, ezért matematika tanár akartam lenni. Később aztán talán több diák örömére a matematikusi pályát választottam és végül az is lettem..." - osztotta meg az ntv1 riporterével dr. Beck György, aki a tanulmányai után olyan munkahelyet keresett, ahol alkalmazni tudja a matematikával kapcsolatban megszerzett tudásanyagát. "Elmentem a SZÁMKI nevű céghez, ahol matematikával és számítástechnikával foglalkoztam. Már korán látszott, hogy az emberekkel is jól tudok foglalkozni, ezért három év múlva kineveztek annak a csapatnak a vezetőjének, amelyben én voltam a legfiatalabb. Kicsit nehéz volt a kollégákkal, akik 15-20 évvel voltak idősebbek mint én, de csapatot próbáltam alkotni és nem a többiek fölé, hanem mellé próbáltam állni!" - adta hírül az elnök-vezérigazgató, aki már 1994 óta különféle cégek első embereként dolgozik. Dr. Beck György a HP Magyarország vezérigazgatói posztját hagyta ott azért, hogy 2006-ban a Vodafone élére kerüljön, ugyanis a sok-sok informatika után a távközlés világát is meg akarta ismerni.
A Vodafone Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatója a sikerének titkát is megpróbálta megfejteni a videós riportban. "Azt gondolom, hogy elég sok összetevője van ennek az életnek. Az egyik legfontosabb egy biztos családi háttér és a motiváció. Én is mindig azt terveztem, hogy majd olyan életutat fogok bejárni, amit példának tudok állítani a gyermekeim elé és ők valóban követnek is engem. Én hiszek a munkában. Nagyon fontos, hogy a képességeinket megfelelő minőségű és mennyiségű munkával kamatoztassuk. Emellett nagyon fontos a csapatmunka is, hiszen az eddigi munkahelyeimen is az volt az elvem, hogy a csapatomba olyan emberek kerüljenek be, akik bizonyos területeken sokkal jobbak mint én vagyok. Ami szintén még fontos, az az, hogy az ember szeresse azt, amit csinál. Ilyen szempontból én nagyon szerencsés vagyok, mert a munkám a hobbim is, emiatt pedig a munkámat sokszor lehetőségnek és klassz dolognak tartom..." - mondta el az ntv1 riporterének a szakember.
"Emlékszem, hogy a nagyobbik lányomat valaki megkérdezte 16-17 éves korában, hogy mit fog csinálni, ha nagy lesz. Azt mondta, hogy nem tudja pontosan, hogy mihez kezd majd, de biztosan nem azt mint az apukája, mert Ő túl sokat dolgozik... Azt kell tudni, hogy a lányom ma egy amerikai cégnél dolgozik és néha ha vasárnap este felhívom, akkor azt mondja, hogy már csak egy óra munka van neki hátra és vége a hétnek, szóval ugyanazt folytatta valahol, amit tőlem látott. Ettől függetlenül egyébként minden gyermekemre nagyon büszke vagyok a sport és a munka területén is!" - adta hírül a riportban dr. Beck György, aki nagyon büszke az eddigi eredményeire és semmit sem csinálna másképp, ha újrakezdhetné...
 |
 |
Eddigi hozzászólások:
| Kovács Liliána Zsuzsanna - 2011-01-27 10:10:14 |
Aranyos nem is beképzelt
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
telenor, telefonadó, távközlési adó, mobil, vasút, jegy, vonat, csekkadó, sárga csekk, postai utalás, Jenson Button, Vodafone, Belvárosi Nagydíj, Szeged, Vasas, vízilabda, Vodafone ob, Tesco Mobile, Blue Mobile, Tesco, Lidl, vodafone, kupa, világbajnokság, vizilabda, csapat, Kemény Dénes, sebestyén balázs, vadon jani, wolf kati, bajnokság, eger, vasas, FTC, magyarország, pick, forma1, mclaren, sziget, fesztival, percdijas, belépő, kasas, szeged, ob, gazdasag, tavkozles, vízilabda.sport, VargaDániel, Steinmetz, HajósAlfréd, Leggazdagabb, Legbefolyásosabb, RTLKlub, TV2, Origo, női röplabda-válogatott, sms újnyelvlehetazsms, telefon, zombi, idősotthon,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|