|
Adókedvezmény-megszüntetés miatt visszaeshet a falusi turizmus
MTI
2009. augusztus 05., szerda 13:30
Jelentősen visszaeshet a falusi turizmus, ha a kormány tervei szerint megszüntetik jövőre a falusi vendéglátók adókedvezményeit - mondta Pintérné Kanyó Judit, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) alelnöke szerdán az MTI-nek.
Hozzátette: a javaslat szerint 2010. január 1-től megszűnne a jelenleg érvényben lévő évi 800 ezer forintos adókedvezmény a vendéglátási tevékenységre. Ezen túlmenően nem járna az úgynevezett vendégasztal utáni 400 ezer forintos adó kedvezmény sem. A FATOSZ alelnöke szerint mindez súlyosan érinti azokat a vidéken élő gazdálkodókat, akik a falusi turizmust általában kiegészítő tevékenységként végzik a mezőgazdasági termelés mellett. A szövetség adatai szerint mintegy 1.700 falusi vendéglátással foglalkozó vendégház működik Magyarországon. A falusi turizmus a magyar turisztikai piacból az alelnök becslése szerint mintegy 5 százalékkal részesedik. A magyar turisztikai ágazat árbevétele évente mintegy 1.000 milliárd forint.
Pintérné Kanyó Judit ellentmondásosnak tartja azt is, hogy miközben a kormány a gazdasági válság miatt meg akarja vonni az adókedvezményt a vidéki vendéglátóktól, addig az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében ugyanezt a tevékenységet erőteljesen ösztönzi.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Balaton, rendőr, nyaralás, lopás, feltörés, borvidék, napa-völgy, miss aquaworld, megválasztották, szépség, királynő, álláskeresés, férfi, nő, esélyek, felmérés, sz-tiszt, lista, kádár-rendszer, médiatörvény, tiltakozás, rádió, vízdíj, budapest, magyarország, szállás, vendég, idegenforgalom, szalloda, forgalom, kereskedelem, szlovakia, euro, gazdasag, utazás, spanyolország, görögország, szunyog, irtas, egyhaz, Árvíz, Esőzés, Károk, Időjárás, GDP, Csökkenés, 6, 7, Gazdaság, OrbánViktor, Széchenyiterv, ellenőrzés, motorsport, állásinterjú,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|