Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Akár egy héten belül újjáalakulhat az MDF-frakció
MTI
2009. április 30., csütörtök 10:00
Akár egy héten belül újjáalakulhat az MDF parlamenti frakciója - mondta Herényi Károly, a párt elnökhelyettese a Napkeltében. Amit lehet ebben az ügyben, azt megtettünk, és úgy tűnik, hogy lesz frakció - fogalmazott a korábbi frakcióvezető, utalva arra, hogy tíz ember kell a képviselőcsoport újraalakításához.

Az MDF parlamenti frakciója március 16-án szűnt meg, miután Csáky András hivatalosan is kilépett, azóta a kilenc MDF-es képviselő függetlenként végzi munkáját a parlamentben. Herényi Károly az újraalakulás részleteit firtató kérdésre azt mondta, aki MDF-tag, az nem tehet mást, mint hogy az alakuló frakcióba belép.

Egy másik kérdésre, hogy mikorra várható az újraalakulás, elmondta, a közeljövőben várható, akár egy héten belül is. Arra a felvetésre, hogy Dávid Ibolya pártelnök a múlt héten ugyanebben a műsorban azt mondta, csak június 7-e után alakulhat újra a frakció, Herényi Károly úgy vélte, lehet, hogy csak akkor alakulhat újra, de már az az időpont is rögtön itt van.

Közölte, hogy Gyenesei Istvánt még nem keresték meg hivatalosan azzal, hogy lépjen be a képviselőcsoportba, de "szót ejtettünk már erről", és hivatalos megkeresés is lesz. Gyenesei István, a Gyurcsány-kormány önkormányzati minisztere, független országgyűlési képviselő kedden azt mondta, hogy az MDF hivatalosan még nem kereste meg, a csatlakozásra való felkérés szándékáról azonban már értesült. Mint mondta, elzárkózni nincs oka a tárgyalástól, már csak azért sem, mert a somogyi választókerületében a legutóbbi országgyűlési választáson az MDF támogatta őt.

Hasonlóan nyilatkozott a szintén független Császár Antal is hétfőn. Azt mondta, hogy hivatalosan nem kereste meg az MDF azzal, hogy szüksége lenne rá a márciusban megszűnt frakciónak. A Fideszből tavaly októberében kilépett képviselőnek hétfőn járt le az a hat hónapos moratóriuma, amit a függetlenek között kellett töltenie. Herényi Károly még március közepén egy televízióműsorban arról beszélt, hogy Császár Antalban van hajlandóság az együttműködésre az MDF-fel, így április végén újjáalakulhat a frakció az Országgyűlésben.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier