Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Állami részesedés a Malévben
Duna Tv PR Iroda
2009. december 04., péntek 08:30
Többségi tulajdont szerezhet a Malév-ben a magyar állam - jelentette be a pénzügyminiszter.Többségi tulajdonrészt szerezhet a Malévben a magyar állam azáltal, hogy követeléseit, a cég 19 milliárd forintos adó és egyéb köztartozását tulajdoni részesedésbe konvertálja át - jelentette be Oszkó Péter pénzügyminiszter a Duna Televízió Közbeszéd című politikai hír-háttér műsorában csütörtök este.

Oszkó Péter elmondta: a tárgyalások még folynak. Kiemelte: az állam egy fillért sem fizet a többségi tulajdonrészért, de elengedi a cég tartozásait. A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy nincs szó, hogy az állam visszavásárolja a privatizáció során korábban eladott tulajdonrészt, hanem úgy lesz az orosz tulajdonos társa, hogy a meglévő követelések átalakulnak állami részesedéssé.

Mint mondta, nem valószínű, hogy a követelését az állam érvényesíteni tudná, gazdasági és turisztikai szempontból viszont sokat profitálhat a Malév többségi tulajdonosaként, amely stratégiai átalakítások után akár nyereségesen is működhet.

Oszkó szerint a Malév-et az állam ráállíthatja egy olyan pályára, ahol jól működhet.  Oszkó Péter közölte azt is, ő mindenképpen kitölti mandátumát, nem látja úgy, mint a lemondott igazságügyi és rendészeti miniszter Draskovics Tibor, hogy a költségvetés elfogadása után a következő időszak kizárólag a pártpolitikáról és nem a szakmai munkáról szól majd.

Oszkó úgy vélte: a pénzügyminiszter munkája a költségvetés elfogadásával nem ért véget, rengeteg szakmai feladat áll még előtte. Hozzátette: a kampányban valóban nem kíván részt venni és a politikának is búcsút mond a választások után. Oszkó ezt azzal indokolta, hogy a szakmai feladat inspiráló számára, de nem szerette meg a politika világát.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier