|
Almacsata - megszületett a megállapodás
MTI
2008. szeptember 03., szerda 09:15
Megállapodás jött létre az almacsatában, az ipari almaért 9 eurócentet fizet majd kilogrammonként a magyarországi almatermesztőknek az Agrana-Juice feldolgozó cég, amely a magyar piac 60 százalékát uralja - tájékoztatta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kedden késő este, a feldolgozókkal és a termesztőkkel folytatott egyeztetést követően az MTI-t.
A miniszter hozzátette: a másik jelentős felvásárló, a Rauch a hét végéig gondolkodik, a tulajdonosával egyeztet, hogy elfogadja-e ezt az árat.
Gráf József kiemelte: A megállapodásnak ez az egyik "lába". A másik az, hogy "az agrártárca a tavalyi fagykárok következtében előállt többletkiadások miatt hektáronként mintegy 70 ezer forinttal támogatja az almatermesztőket. Ezt az összeget még idén még megkapják".
A földművelésügyi tárca vezetője elmondta: "Ezzel az árral, őszintén mondva, sem én, sem az almatermesztők nem vagyunk elégedettek, éppen ezért megállapodtunk, hogy egy hónap múlva újra átnézzük, áttekintjük az almahelyzetet."
A miniszter emlékeztetett: kedden egész nap tárgyalt, először az Agrana vezérigazgatójával, a magyarországi feldolgozókkal és természetesen a magyarországi almatermesztőkkel is.
Hangsúlyozta: az agrártárca azért támogatja majd hektáronként mintegy 70 ezer forinttal az almatermesztőket, mert a tavalyi fagykárok a növényvédelemben többletköltségeket idéztek elő. Közölte: a magyar feldolgozók azt mondták, a jelenlegi piaci körülmények között ezt az árat nem tudják kifizetni.
Végezetül közölte: a vonatkozó rendeletet a jövő hét elején állítják össze, amelyben részt vesznek az almatermesztők is.
Elmondta azt is, hogy a megállapodást az árról, illetve a fagykárok miatti többlettámogatásról csütörtökön délután írják alá Budapesten a szaktárca épületében.
A gazdák számára elfogadható ez a megállapodás, azonban a demonstrálók az éjjel még a helyszíneken maradnak - mondta Dobos Ferenc, a kisvárdai térségi gazdaköri elnök, az anarcsi demonstrálók képviselője az MTI-nek.
A szabolcsi gazdák nevében tárgyaló Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) képviselői szerdán tájékoztatják a megállapodás részleteiről a gazdákat, a demonstrálók ezt követően elvonulnak gépeikkel a feldolgozótelepek elől - tette hozzá Dobos Ferenc.
Tilki Attila Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei országgyűlési képviselő (Fidesz), Fehérgyarmat polgármestere az MTI-nek úgy értékelte a megállapodást: "Ugyan keserű szájíze maradt mind az almatermesztőknek, mind a földművelésügyi tárcának, mert szerettek volna 11 eurócent körüli árat elérni, de "az adott helyzetben viszonylag jó a most elért megállapodás, és az ár is".
Tilki Attila úgy ítélte meg, hogy a legnagyobb feldolgozó, az Agrana-Juice által elfogadott kilenc euró felvásárlási ár a mostani helyzetben elfogadható az agrártárca által ígért 70 ezer forint hektáronkénti de minimis támogatással együtt.
"Úgy látom, a korábbi 15 forinthoz képest ez már eredmény". Kiemelte: "Örülök annak, hogy az Agrana megértette, a korábban ajánlott igen alacsony ár, tönkre tehette volna a szabolcsi almatermesztőket".
A gazdák a megállapodás elérése érdekében két helyszínen, az Agrana-Juice Magyarország Kft. anarcsi és vásárosnaményi feldolgozó üzeme előtt demonstrálnak augusztus 25-e óta. A mátészalkai ESZAT Kft. telephelyét csak úgynevezett blokádőrökkel felügyelték, és a Rauch Hungária Kft. nyírmadai feldolgozó üzeménél is csak ellenőrzést tartottak, mert az üzemek vállalták: amíg nincs megállapodás az almatermesztő gazdák és a feldolgozók között, nem vásárolnak fel ipari almát. A Magosz a megállapodás késlekedése miatt a múlt héten már határblokádot, sőt az Agrana termékeinek bojkottját is kilátásba helyezte, a héten pedig újabb helyszínt akartak bevonni a demonstrációba: Tuzsérnál félpályás útlezárást ígértek csütörtöktől.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|