|
Álmatlanul forgolódnak az izzadó óvodások
2007. június 21., csütörtök 09:52
Hiába szaladgálhatnak egész nap fürdőruhában az óvodások, mégis nagyon szenvednek a napok óta tartó kánikulától. Főleg a délutáni pihenést lehetetleníti el a hőség: a 32 fokos szobákban nem jön álom a szemükre. Van olyan óvoda, ahol klíma beszereléséről álmodoznak, de a légkondi általában megosztja az embereket a munkahelyeken is.
"Olaszországban már szerelik a klímákat az óvodákban, mi még álmodni se merünk róla" - mondta az [origo]-nak az egyik fővárosi óvoda munkatársa, aki egyetértett annak az olvasónknak a felvetésével, aki szerint az óvodások is nagyon megsínylik a napok óta tartó kánikulát. A kánikulával foglalkozó korábbi cikkünkben azt kértük olvasóinktól, írják meg, hogy bírják a hőséget a munkahelyükön, egyik levélírónk azonban inkább a gyerekekre hívta fel a figyelmet. "A kormányfő a hivatalnokokat félti a nagy melegben, de mit tesz annak érdekében, hogy a bölcsödékben, óvodákban, gyermekotthonokban lévő gyermekek ne a 30 fok körüli szobákban pihenjenek ebéd után, valamint minden intézmény számára ott legyen az udvari medence?!" - hangzott a kérdés.
A gyerekek mezítláb vannak, lehetnek egész nap fürdőruhában és délben lefürösztjük őket - mondta a IX. kerületi óvoda munkatársa arra a kérdésre, hogyan próbálják a gyerekeknek elviselhetőbbé tenni a hőséget. A legnagyobb gondot a délután 1-től 3-ig tartó csendes pihenő jelenti. Sokan nem tudnak elaludni, pedig már takaró nélkül alszanak - mondta az óvónő, aki kérésünkre megnézte, hogy hány fok van jelenleg az óvodában: a hőmérő 32 fokot mutatott.

Egy VI. kerületi óvodában szintén szenvednek a melegtől, ott is gyakori fürdéssel próbálják lehűteni a gyerekeket, illetve sok folyadékot diktálnak beléjük. "Sokat vagyunk kint az udvar árnyékos részében is" - mondta az óvónő, aki szerint legjobb lenne, ha kisebb medencét alakítanak ki az udvaron, de úgy tudja, közegészségügyi okokból ez nem lehetséges. Bár a meleg több óvodában is kínozza a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt, a légkondicionáló beszereléséről megoszlanak a vélemények. "Nem egészséges a klíma, de az állandó huzat sem, amit a hőség miatt csinálunk" - mondta az egyik óvónő.
A klíma a munkahelyeken is megosztja az embereket, olvasóink közül volt, aki miatta, más pedig a hiánya miatt panaszkodott. "A munkahelyemen nincs légkondi, ha a főnökömön múlna talán még levegőt sem kapnánk" - írta egy olvasónk. Egy másik levélírónak azonban nincs oka panaszra: "Az én főnököm szuper ember, nagyon odafigyel a beosztottaira, légkondicionált irodában, ásványvízzel ellátva dolgozunk. Inkább a kolleganőimmel van probléma, mivel ők kevésbé bírják a légkondit, de azért egy vékony pulóver felvételével megoldottuk a problémát" - írta olvasónk.
Gyakrabban pihenhetnek a sofőrökA tartós hőségben speciális szabályok vonatkoznak a munkavégzésre, szabadtéri munka esetén például, a nagy melegben óránként legalább 10 perces pihenőidőt kell beiktatni és legalább félóránként biztosítani kell a vízfogyasztást. A következő napokban ezt fokozottan ellenőrzik az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség munkatársai.

A BKV sofőrjein védőitallal, nyárias öltözékkel és rövidebb időközönkénti váltással igyekszenek segíteni. A nagy melegben előforduló esetleges utas-rosszullétek kezelésére a sofőrök külön oktatásban részesültek. A BKV kérésére kedd délutántól bizonyos útvonalakon a villamossíneket is locsolják a közterület-fenntartó szakemberei. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. a kánikulai napokban éjjel-nappal, összesen 20 locsolóautóval mossa és hűti Budapest utcáit. A nappali órákban a lakótelepek, illetve a sűrűn lakott városrészek mellékutcáit, éjjel a fő- és tömegközlekedési úthálózatot hűtik.
Forrás: origo.hu
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bkv, hőség, citaro, meteorológus, enyhülés, időjárás, jégeső, pollen, hőhullám, fronthatás, hőségriadó, kánikula, nyár, tej, víz, hőguta, folyadék, egészség, kalcium, ájulás, meleg, ellenőrzés, figyelmeztetés, maraton, bicikli, kerékpár, kajak, kenu, vb, világbajnokság, hőségriasztás, kegyetlen hőség, piros figyelmeztetés, tünetek, veszély, sport, fiatalok, gokart, verseny, red bull, Hőségriadó, fogyasztási szokások, zivatar, hősériasztás, meteorológia, riasztás, Alföld, Sound, fesztivál, intézkedés, riadó, strand, Fejér megye, rendőrség, UV, omsz, uv, horváth éva, éden hotel, repülő, béka,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|