Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Amerika megdicsérte Magyarországot
FH
2011. május 20., péntek 09:15
"Gyömölcsöző megbeszélést folytattunk, szó volt az Észak-Afrikai helyzettől Elvis Presley-ig sok mindenről" - mondta Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok budapesti nagykövete azután a hosszú tárgyalás után, amelyet Martonyi János külügyminiszterrel folytatott csütörtökön.

Az USA nagykövete közölte azt is, hogy hálás Magyarországnak azért, hogy tripoli követsége segített kiszabadítani a több hétig líbiai fogságban lévő két amerikai újságírót.

Az amerikai nagykövet úgy fogalmazott: "Eddig az európai uniós elnökség ideje alatt Magyarország jó vezetői képességekről tett tanúbizonyságot, ennek bizonyítéka, hogy továbbra is nyitva tartják a Tripoliban lévő nagykövetséget." Martonyi János a legfrissebb információkról azt mondta: a két amerikai valamint a szintén kiszabadított angol és spanyol újságíró hamarosan eléri Tunéziát. A Külügyminisztérium korábbi közleménye szerint a négy külföldi újságírót szerdán engedték szabadon Magyarország tripoli nagykövetségének köszönhetően, amely jelenleg ahogy a külügyminiszter fogalmazott "szinte egyedül" képviseli az Európai Uniót a líbiai fővárosban. Az újságírókat a líbiai kormány képviselője személyesen a tripoli magyar nagykövetnek adta át.

A hetek óta fogva tartott két amerikai, egy brit és egy spanyol újságíró a magyar nagykövetség gépkocsijával és konzuli kísérettel utaznak Tunéziába, ahol már saját országaik illetékesei várják őket. Az újságírók kiszabadításáért végzett eredményes munkájáért Pierre Vimont, az Európai Unió Külügyi Szolgálatának főtitkára levélben fejezte ki elismerését Marton Béla nagykövetnek.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier