|
Andrási Miklós lett a MÁV Zrt. elnöke
MTI
2009. július 01., szerda 12:53
Hónig Péter közlekedési miniszter Andrási Miklóst, a Grid Zrt. igazgatóját nevezte ki a MÁV Zrt. igazgatósága elnökének, későbbiekben elnök-vezérigazgatójának, Antali Károly kabinetfőnököt pedig a közösségi közlekedés átalakításának stratégiájáért felelős miniszteri biztosnak. Hónig szerdán újságíróknak elmondta: Heinczinger Istvánnal, a MÁV Zrt. jelenlegi vezérigazgatójával szemben "nincs bizalomvesztés".
A miniszter kitért arra, hogy a közösségi közlekedést, elsősorban a MÁV-ot át kell alakítani. Jelenleg a közösségi közlekedés - a MÁV és a Volán - állami finanszírozása 280 milliárd forintba kerül évente, és az IMF-fel kötött megállapodás alapján 2010-ben 40 milliárd forintot kell ebből megtakarítani.
Hónig Péter közölte: a közösségi közlekedés átalakításával a cél a MÁV-csoport finanszírozhatóságának megteremtése, az állami pénzből finanszírozott Volán és vasúti közlekedés párhuzamosságának megszüntetése, a közösségi közlekedés társadalmi elismertségének visszaszerzése, a bizalom megteremtése, a piaci szemlélet kialakítása.
Konkrétumokról még nem tudott a miniszter beszámolni, azt mondta: egyelőre a célok mentén a stratégia kidolgozása folyik. Annyit jelzett, hogy a MÁV ingatlanjait fel kell mérni pontosan, majd ezt követően akár az állami vagyonkezelőhöz, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz is kerülhet.
Andrási Miklós, a MÁV Zrt. igazgatósága elnöke elmondta: eddigi munkássága során nagyvállalati vezetői tapasztalatokra tett szert. Hangsúlyozta: lehet hatékonyabban felhasználni az állami támogatást, és erre megvan a szándék is. Hozzátette, hogy a következő időszakban dolgozza ki, hogy hogyan lehet a közösségi közlekedést, a MÁV-ot átalakítani a hatékony működés érdekében.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
yahoo, vezérigazgató, lemondott, balaton, üdülés, nyár, szezon, MÁV, novat, ünnepi menetrend, hosszú hétvége, máv, miniszteri biztos, átalakítás, nógrád, járat, vonat, dallas, kosárlabda, vereség, csata, volán, kevesebb, busz, magyar eper, átverés, import eper, CBA, AUCHAN, orbán viktor, diplomamunka, bkv, kábellopás, tolvaj, óra, hajnal, alvás, Iszak Eszter, delfin, Karib, nyaralás, utazási kedvezmény, családtag, arcképes, járatritkítás, elbocsájtás, cseh elnök, töltőtoll, lopás, kim, cattrall, sárkány, herend, porcelán, szülés, hálapénz, nőgyógyász, szülésznő, okostelefon, xperia, megjelenés, Erőss Zsolt, expedíció, MTI, leépítés, MTVA, rendőri csalás, nyomozás, brfk, Damu Roland, nemi erőszak, börtön, fiatalkorú, gyermekbántalmazás,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|