|
Árvíz: 800 embert telepítettek ki Felsőzsolcán
MTI
2010. június 06., vasárnap 10:20
Hétvégén újabb 300 embernek kellett elhagyni otthonát Felsőzsolcán
További háromszáz embert kell kitelepíteni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcán - mondta Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője vasárnap reggel az MTI-nek. A Sajó szombat éjszakai kiöntése miatt a Miskolchoz közeli Felsőzsolcáról mintegy ötszáz lakost kellett kitelepíten. Bár az apadás megindult az észak-magyarországi folyók felső szakaszán, Borsodban tizenkét települést zár el a víz. A megyében vasárnapra nőtt a védekező erő létszáma is: mintegy 1500 fővel 17 ezer 900-ra. Edelényben a helyzet nem javult, a gátak átáztak, folyamatos töltéserősítésre van szükség.
Borsodban 138 településen folynak védekezési munkák. Ezek között 26 van - a Hernád, a Bódva és a Sajó mentén -, amely különösen veszélyeztetett. Veszélyben van 38 ezer 600 ember otthona, vagyis 11 ezer épület. A Hernád és a Bódva mentén a helyzet nem javult, viszont az egész éjszakai megfeszített munkának köszönhetően tudták tartani a gátakat az emberek. Dobson Tibor tudomása szerint személyi sérülés sehol nem történt. Vasárnap a megyében folytatódnak a műszaki munkák, az erősítés. A Bódván tapasztalható egy nagyon lassú apadás. A Hernádon vasárnap még kisebb vízszintemelkedés előfordulhat. A tetőzés a különböző folyókon különböző időpontokban fog valószínűleg bekövetkezni. Elhúzódó apadásra és elhúzódó védekezésre kell számítani.
Az ország középső részén a belvízi helyzet javult. A Tisza középső és alsó része árad. A Dunán, a Tiszán jelentősebb lakosságvédelmi intézkedéseket nem kell kezdeményezni. E folyókon a vízügy műszaki tevékenységgel végzi az árhullám befolyásolását. A Dunán a Dunakanyarban öntött el víz több hullámtérrészt, főleg sportlétesítmények területét, szórványosan lakóházakat. A kitelepített emberek száma az új borsodi kitelepítettekkel együtt országosan összesen 3100 - mondta Dobson Tibor.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
árvíz, ausztrália, evakuálás, belvíz, földrengés, 2012, Bangkok, Thaiföld, Duna, rekord, apadás, vízszint, segélyvonal, adományozás, moszkva tér, tarlós istván, metró, edelény, ams, mentő, önkéntes, ursinyi krisztián, devecser, vörösiszap, katasztrófavédelem, soros elnökség, európai unió, tisza, áradás, apad, duna, rakpart, budapest, árhullám, készültség, folyó, katasztrófa, kiöntött, védelem, alföld, kis-balaton, kraszna, segély, adomány, fesztivál, Babicsek bernát, októborfeszt, Dopeman, galambos dorina, tirpa, nyomozás, energy station, netrádió, justin, bieber, Orbán viktor, parlament, árvízkárosultak, vigar, eső, csehország,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|