Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Átverik az ügyfeleket a távközlési cégek
2007. július 04., szerda 11:20
A távközlési szolgáltatók szeretik elfelejteni saját kötelezettségeik rögzítését az előfizetői szerződésekben. A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) az elmúlt két évben közel száz telefon- és internetes cég 15 millió előfizetőt érintő előfizetői szerződéseit vizsgálta meg, és lesújtó eredményt kapott.

Az összes érintett szolgáltatót sárosnak találták, s az eredmények elemzésekor szembetűnő volt, hogy míg az előfizető adatai, valamint egyéb, az előfizetőt kötelező feltételek (például a szolgáltatásra irányadó díjak) teljes körűen rögzítve voltak a szerződésekben, addig az előfizetőt megillető jogok, illetve a szolgáltatót kötelező feltételek nem vagy hiányosan szerepeltek. Az esetek több mint felében hiányoztak a hibabejelentés-, a panasz megtételének módjai; a szolgáltatás szüneteltetésére vonatkozó rendelkezések megszegése esetén az előfizetőt megillető jogok, a díjvisszatérítés rendje, az előfizetőt megillető kötbér mértéke, valamint a szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódó egyéb díjak rögzítése.

A hatóság az elektronikus hírközlésről szóló törvény alapján minden ellenőrzött szolgáltatóval szemben elmarasztaló határozatot hozott. Az NHH további ellenőrzéseket tervez, és amennyiben ismételten jogsértést talál, úgy bírságolni fog.
A vizsgálati szempontok alapján a legkevésbé rosszul a mobilszolgáltatók szerepeltek. A három cég szerződéseinek mintegy egyharmadában voltak hibák. A legrosszabb eredmény az internetpiacon született, ahol a vizsgált szolgáltatók többsége a vizsgálati szempontok több mint felében elvérzett.

Forrás: napionline.hu

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier