Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Augusztus 20. - Emlékfát állítottak a 2006-os vihar áldozatainak emlékére
MTI
2008. augusztus 19., kedd 08:00
Emlékfát állított a Budavári Önkormányzat a 2006. augusztus 20-i vihar áldozatainak emlékére hétfőn.

A Bem rakparti emlékművet annak a fának a helyén állították fel, amely a viharban több emberre rádőlt, akik közül ketten életüket veszítették. 
A műalkotás átadásán Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere elmondta: ez a hely már a tragédia pillanatában emlékhellyé vált, hiszen sokan már másnap mécseseket helyeztek el a fa csonkjánál. 
Az emlékművön látható kettétört fa, a fészkét sirató madárpár és a rájuk magasból tekintő tündérarc egyszerre három dolgot jelképez: magát a tragédiát, a természet legyőzhetetlenségét, valamint az emberi felelősséget, hiszen "az ember nem csak áldozat volt, felelős is" - fogalmazott. 
A polgármester hozzátette: egy show sem lehet olyan fontos, hogy ártatlan emberek életét veszélyeztesse. 
    

Az emlékfa Kő Boldizsár szobrászművész alkotása. 
A 2006. augusztus 20-i fővárosi tűzijáték alatt kitört vihar öt halálos áldozatot követelt, több százan pedig megsérültek. 
Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján az idei ünneppel kapcsolatban közölte: az állami lobogó felvonásától kezdve a tűzijáték befejezéséig, vagyis amíg az állami ünnepségek tartanak, minden biztonsági intézkedést elemeztek, kinevezték a felelősöket, az esetleges vészhelyzetekre pedig kidolgozták a megfelelő terveket.

Fotó: MTI

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier