Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Az abortusztilalom emberi jogi válsághoz vezet a Fülöp-szigeteken
MTI
2010. augusztus 05., csütörtök 10:07
Az abortusz tilalma miatt emberi jogi válság alakult ki a római katolikus Fülöp-szigeteken, mivel évente több mint félmillió nő szakítja meg a terhességét kockázatos módon – figyelmeztetett egy jogvédő csoport.

A New York-i központú Centre for Reproductive Rights által kiadott jelentés szerint évente mintegy ezer nő halálát okozzák a titokban végzett abortuszok. „Az abortusz kriminalizálása a Fülöp-szigeteken sérti a nők emberi jogait azzal, hogy megtagadja tőlük a legális és biztonságos terhesség-megszakítást” – olvasható a jelentésben. Annak ellenére, hogy az abortusz illegális, több mint 560 ezer nő veteti el a magzatát évente a központ adatai szerint, amelynek munkatársai évek óta együttműködve dolgoznak a helyi női jogvédő szervezetekkel az ázsiai országban. Egyetértésben a helyi női jogvédő csoportokkal, a központ úgy véli, hogy az emberi jogi válság a veszélyes abortuszokból fakadó betegségekből és halálesetekből alakult ki.

A Fülöp-szigetek a világ azon kevés országainak egyike, ahol minden körülmények között tiltják az abortuszt. A Centre for Reproductive Rights olyan törvény megalkotását szorgalmazza, amely bizonyos helyzetekben lehetővé tenné a nők számára az abortuszt: ha a magzat beteg, ha az anya egészsége veszélybe kerülne, vagy nemi erőszakból fakadó terhesség esetén.

A fogamzásgátlás vitatott kérdés a katolikus országban. A tanulmány szerint az egyik oka a nem kívánt terhességeknek az, hogy a nők nem tudnak hozzájutni a fogamzásgátlókhoz. Josephine Imbong, a Fülöp-szigeteki katolikus püspöki konferencia jogi képviselője ugyanakkor úgy vélekedett, hogy az abortuszok magas aránya nem indokolja, hogy legalizálják a hozzáférést.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier