Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Az egyik gyanúsított sógora ma is aktív rendőr
MTI
2009. augusztus 25., kedd 13:10
A romák elleni támadásokkal összefüggésben előzetes letartóztatásba került négy férfi egyike egy ma is aktívan szolgáló rendőr sógora - erősítette meg az MTI kérdésére Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetője a gyanúsítottak elfogásáról tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón. Mint mondta, az NNI és a társszervek vizsgálják a rokon esetleges szerepét.

Petőfi Attila úgy fogalmazott: "a másik személy elszámoltatását az NNI és a társszervek végzik". Az MTI információja szerint az egyik gyanúsított, Cs. I., aki korábban szerződéses katonaként két cikluson keresztül is szolgált a koszovói KFOR-misszióban, szoros kapcsolatban áll sógorával, aki Hajdúhadházon ma is aktív rendőr. Az MTI rendőri forrásból korábban úgy értesült, hogy a nyomozók feltételezése szerint Cs. I. szerezte be a bűncselekményeknél használt lőfegyvereket. A vasárnapi előzetes letartóztatásról szóló bírósági döntés után az egyik gyanúsított kirendelt védője az MTI-nek azt mondta, Cs.I. az egyedüli a romák elleni támadásokkal kapcsolatban elfogott négy férfi közül, aki nem fellebbezett az előzetes letartóztatás ellen, tudomásul vette a kényszerintézkedés elrendelését, de tagadja részvételét a hat halálos áldozatot követelő bűncselekmény-sorozatban. Házi István vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója a sajtótájékoztatón azt mondta, az alvilág is megmozdult a bűncselekmények felderítéséért, "feldobtak olyan személyeket", akik egyéb bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók, például lőfegyverrel visszaéléssel, és úgy ítélték meg, hogy esetleg ezek az emberek követették el a romák elleni támadásokat. Kérdésre válaszolva megemlítette, hogy komoly előéleti és életvitel-vizsgálatot folytatnak minden gyanúsítottnál, hogy kiderítsék, álltak-e szélsőséges szervezetekkel kapcsolatban.

Sajtóhírek szerint az egyik gyanúsított a bíróság által feloszlatott Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség nevű szélsőjobboldali szervezet tagja volt. A szervezet vezetőjét és egyik tagját a bíróság börtönbüntetésre ítélte, mert 1995. január 6-án a debreceni zsinagógában felgyújtották a tóratekercsek őrzésére szolgáló szekrényt, és több nagy értékű tóra elégett.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier