|
Az éjszaka nem volt több zavargás a fővárosban
2007. oktober 23., kedd 10:18
Hétfőn este fél 11-re a rendőrségnek sikerült minden ponton szétoszlatni a tömeget, amely először -körülbelül kétezer tiltakozóval - a Nagymező utcánál csapott össze háromnegyed nyolckor. Az éjszaka folyamán még renőrök járőröztek több helyszínen, de ekkor már csak kisebb csoportokkal lehetett találkozni a belvárosban. Összesen 20 embert állítottak elő, de csak egyet vettek őrizetbe a rendőrök.
Hajnalban a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vállalatnak több munkája akadt a megszokottnál, különösen a Nagymező utcában, ahol a sok üvegtörmelék eltakarítása a mellett felgyújtott kukákat is ki kellett cserélniük.
Összesen húsz embert állítottak elő az esti, fővárosi zavargások miatt, de csak Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnökét vették őrizetbe. Továbbá a Budapesti Rendőr-főkapitányság cáfolta a Hír Tv azon értesülését, miszerint egy férfit lőtt sérüléssel szállítottak kórházba. A rendőrség nem alkalmazott olyan eszközt, ami lőtt sérülést okozna, sérülését bárhol szerezhette. A BRFK felvette a kórházzal a kapcsolatot, ahol azt a tájékoztatást kapta, hogy a férfi könnyű sérülést szenvedett, lábán egy körülbelül másfél centiméter nagyságú seb található.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|