A trianoni békediktátummal – mai állás szerint – nyolc országba szétszórt magyar nemzetet 1956-ban újabb tizedelés pusztította, amikor is a levert forradalom és szabadságharc után több mint 200 ezer magyar hagyta el az anyaországot. Ezt tetézte a következő évtizedekben a Kádár-rendszer elől menekülő, több százezer disszidens.

Nem felejthetjük el, hogy a Kádár-rendszer évtizedeiben külföldön nem a nagykövetségek kommunista párttitkárai, az alumínium fogsort villantó kulturális attasék, hanem az emigráció kulturális és politikai szervezetei képviselték a független magyar államiság eszményét. Sajnálatos módon a „rendszerváltás” óta az emigráció visszatérni szándékozó részét nem fogadta tárt karokkal a hatalma átmentésével elfoglalt hazai politikai garnitúra. Emiatt Magyarország megújításában csak korlátozottan tudtak részt venni.

A Jobbik parlamenti pártként kezdeményezni fogja a nyugati magyarság és az anyaország közötti kapcsolatok megerősítését. Szükséges a nagykövetségek feladatkörének bővítése is e téren (pl. magyar nyelvoktatás nyújtása az emigránsok leszármazottai számára), melyet sok esetben egy csapásra megoldana, ha a régi kádereket leváltanánk. A hazatelepülést vállaló magyaroknak pedig jogi és adminisztratív segítséget a Magyarok Világszövetsége adhatna. Az MVSZ így a Kárpát-medencei ügyeken kívül a nyugati emigrációra is nagyobb figyelmet fordíthatna, ehhez ugyanakkor elengedhetetlen az állami támogatás visszaállítása, amelyet gyalázatos módon a Fidesz-MDF kormány idején vontak meg.