|
Az MDF megyei szervezeteinek többsége támogatja Dávid Ibolyát
MTI
2009. június 19., péntek 08:28
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) megyei szervezeteinek többsége támogatja, hogy Dávid Ibolya maradjon továbbra is a párt elnöke, és bizalmat szavaznak a párt elnökségének is. Az MDF szombaton tartja országos gyűlését, amelyen Dávid Ibolya pártelnök mellett az MDF teljes, jelenleg nyolctagú elnöksége bizalmi szavazást kér a küldöttektől. Azok a megyei vezetők, akik támogatják a jelenlegi vezetést, úgy nyilatkoztak: Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András gyakorlatilag "saját magát zárta ki" a pártból, mivel nem párt alapszabályának megfelelően cselekedtek.
Volt, aki azt mondta: az lett volna a tisztességes, hogy listáról szerzett mandátumukat visszaadják, hogy a párt mást jelölhessen helyettük az Országgyűlésbe. Kilép a pártból a somogyi MDF-ből néhány hónapja kizárt, ám ez ellen fellebbező elnöke, Balla György, ha Dávid Ibolya marad a párt elnöke. Balla György meghívót nem kapott, ezért nem is lesz ott a gyűlésen, noha tudomása szerint ismét szóba kerül a kizárása, amiről csakúgy, mint első alkalommal - szavai szerint - most is elfelejtették értesíteni.
A Csongrád megyei MDF-nél Dávid Ibolya elnök és az elnökség támogatásáról nem született testületi döntés. Grezsa István megyei elnök ugyanakkor azt mondta: a helyi szervezet az elmúlt egy évben világosan politizált, s számos kérdésben felemelte szavát a pártvezetéssel szemben. Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András kizárásával kapcsolatban a politikus kifejtette: sajnálattal tapasztalja, hogy az MDF-ben elkezdődött egyfajta "kirekesztősdi egy látszategység megteremtése érdekében".
Az MDF Békés megyei elnöke, magánvéleményét hangsúlyozva, közölte: nem ért egyet azzal, hogy a három képviselőt kizárták az MDF-ből. Takács Péter korábban az MTI-nek azt mondta: a megyei választmány nem támogatta, hogy Bokros Lajos vezesse az MDF európai parlamenti választási listáját, szívesebben látta volna, ha azt Boross Péter és Olajos Péter vezette volna.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
BokrosLajos, Habsburg, DávidIbolya, EP, Választás, Stumpf István, DávidIbolya, MDF, SZDSZ, DávidIbolya SimicskaLajos, UD Zrt., Dávid Ibolya, Szilvásy György, felmentés, semjén, áder, göncz, államfő, mdf, kihallgatás, tárgyalás, visszaélés, drog, kábítószer, pláza, egészség, terv.Orbán Viktor, politikusok, különadó, végkielégítés, adóhatóság, bűntetőper, politiku, adattal való visszaélés, jobbik, hit gyülekezete, fidesz, rtlklub, ortt, valasztas, orban, viktor, politika, fidesz, kormany, porno, szex, kampany, választás, 2010, orbán, mszp, kozvelemeny, kutatas, part, jelolt, szammisztika, schmuck, andor,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|