Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Az MSZP a Fidesz-KDNP kétharmadával kampányol
Duna Tv
2010. május 20., csütörtök 12:00
Medgyessy: A kormányzati cselekvés lesz a kétharmad próbája.

Nem volt elegáns, sem igazságos az MSZP részéről a Fidesz-KDNP "kétharmadával" kampányolni a "demokrácia védelmében" - hangzott Medgyessy Péter volt kormányfő értékelése az áprilisi országgyűlési választásokról. Az egykori miniszterelnök nyilatkozott a választás utáni helyzetről és az aktuális kérdésekről.  A nemzeti bankot például részben felelősnek tartja a hazai lakossági devizahitelezés "elharapódzásáért", mivel nem tartotta elég alacsonyan a forint kamatát az euró, a svájci frank avagy a japán jen kamatához képest.

A kormányra készülő pártok kétharmados parlamenti többsége önmagában sem nem jó, sem nem rossz, mutat egyfajta állapotot; attól függ, mire használják - így értékelte az áprilisi választások utáni magyar belpolitikai helyzetet Medgyessy Péter volt kormányfő.

Azt viszont megjegyezte: sem elegáns, sem igazságos nem volt az MSZP részéről a Fidesz-KDNP "kétharmadával" kampányolni, úgymond a demokrácia védelmében. "Az MSZP és az SZDSZ 1994-1998 között a mostaninál jóval nagyobb, hetven százalék feletti győzelmet aratott. Az nem volt a demokrácia kockázata?" - érvelt a volt miniszterelnök.

A demokrácia önmagában kockázatos - vélte a politikus. Szükség van a hatalmat ellenőrző médiakontorollra, civil kontrollra, és felkészült ellenzékre, "és akkor nincs tragédia".

Orbán Viktor leendő kormányfő várható politikájáról Medgyessy Péter úgy nyilatkozott: nehéz erről még véleményt mondani, hiszen még csak most jön a kormányzás java. Majd hozzátette: "Egyet tudok mondani, amit világosan látok: Orbán Viktor sokat változott az elmúlt nyolc évben, és ez nagyon jó."

A devizahitelesek problémáival kapcsolatban a volt miniszterelnök megerősítette: a devizában való eladósodás hazai elharapózásáért a nemzeti bank is felelős annyiban, hogy nem tartotta elég alacsonyan a forint kamatait, így jelentős kamatkülönbség alakult a forinthitelek és a devizahitelek között - az utóbbiak javára. "Mindenkit arrafelé tolt ez a rendszer, hogy menjen bele a devizahitelekbe. A bankok nem igazán hívták fel a figyelmet ennek az óriási kockázataira" - szögezte le Medgyessy Péter.

A jegybank felelősségével kapcsolatban annyit még megjegyzett: a forint kamata természetesen nem csak a jegybank pénzpolitikáján, hanem a költségvetési politikán és a gazdaság egészének állapotán is múlik.

Eddigi hozzászólások:
 kocsis.tamas - 2010-07-21 20:27:47
  Matolcsy györgy képviselő úr nem vádoltam ha nem segítségét kértem ö is Fidesz-kdnp tagja vagy nem a Fidesz és Orbán Viktor miniszter elnök úr nem teszi meg a ápolási dij-ba le irt kérésemet akkor kérdezem a... Bővebben fidesz-kdnp választó polgárok nem kapnak ápolási díj emelést a Fidesz-kdnp választó polgároknak nem kéne jobbá teni életkörülményeit... Bővebben a Fidesz válástópolgárok nem érdemlik meg hogy a ápolási díj módosítást Orbán Viktor és Spaler Endre 13ker fidesz-kdnp ország gyűlési képviselő és a egész fidesz-kdnp frakció 2.3mada támogassa és Magyarország tejes lakossága gyógyulhatsson szociális helyzete javulhat. hiszen a szavazatuk az jó volt ügye. akkor most elvárnak egy kis jutalmat egyenes beszéd ahogy Sanyi Tibor ország gyűlési képviselő mondja különben is Orbán Viktor miniszter elnök úrnak szól a nyílt levél és a fidesz-kdnp szavazok is kíváncsiak a válaszra segíti e őket a fidesz-kdnp akit kormányra jutott és Magyarországon 2010.07.15én Magyarországon kormányon van nem kell a gyűlölet keltés nem jó ez senkinek foglalkozunk a probléma megoldásával elég a gyűlölet politikából remélem Orbán Viktor miniszter elnök úr 100.000ezer ember akik ápolási díjat kapnak 22.800ft átlátja a helyzet nehézségét és a baloldali pártokkal együtt szavazzák meg a parlamentbe és egyenes válasz nem az lenne hogy nincs rá pénz meg majd 2012be visszatérünk rá a pénz értéke romlik a 22.800ft nem változik csak a villany számla lakbér élelmiszer árak ha a fidesz-kdnp 100ezer emberen nem tud segíteni mit várjon a többi tízmillió ember magyar országon a következő 4évbe. a MSZP-jobbik lmp. választópolgárok fidesz-kdnp vállásztó polgárok várják a egyenes választ úraim tiszteletem Kocsis. Tamás 2010.07.15 kelt.
 kocsis.tamas - 2010-07-21 20:29:54
  Tisztelt Orbán Viktor miniszter elnök Úr > Azzal a kéréssel fordulok ónhoz hogy az ápolási díj törvény > módosítását segítse 22.800ft alapszintű ellátási formát meg emelni > ami kettő dologból ált. össze az egyik hogy a 22.800ft -ról emeljék fel > a mindenkori minimál nyugdíj kétszeresére 57ezer Ft -ra és 8 órás fő > munka időnek számítson de ne csak a nyugdíjas évekbe hanem ügy hogy > mint aki reggel 7töl 3ig dolgozik a másik meg a mini bár bére émelyék > fel 71.000ft-ra 22.800ft-ból szinte lehetetlen meg élni > 60.000ezer ember kap ápolási díjat > élelmiszer 25% áfára hivatkozva a gáz víz villany > lakbér antenna áramról nem is beszélünk de a miniszteri fizetések > államtitkári fizetéseket a Fidesz kormány az elsőként emelte mit > várhat az a 60.000ezer ember Magyarországon legyen pártol semleges aki > 22.800ft alap szintű ápolási díj -ból kel megélnie Magyarországon > nincs még egy olyan szegény csoport aki 22.800ft kap egy hónapra most > csak az ápolási díjról 60.000ezer ember társam megélhetése élelmiszerhez jutása > Fidesz kormánytól várnak meg oldást és előre lépést az ápolási > díj ügy be 2.3harmados győzelmet szerzet és a vállásztó polgárok > bizalmát élvezik és az emberekért felelősséggel tartozik a Fidesz > kormány úgy a minta beteg ápoló a beteg irányt > kevés hogy át is menyen az ápolási díj törvény a parlamenten kérem hogy az egész Fidesz frakció támogassa kérésem > az első lépés lehet a választópolgárok élet körülményeinek javításán > Orbán Viktor miniszter > elnök úrhoz megértő segítő embertársa találnak én hiszem és bízom > benne hogy szavaim és kérésem megértő fülekre talált azoknak az embertársaim és embertársaink ért > akik ilyen nehéz körülménye körött ápolják beteg lebénult agyvérzéses > végtagját elveszítő szívbeteg cukorbeteg szellemi fogyatékos beteg > embertársaikat családtagjaikat tisztelettelés jó munkát kívánva a > következő 4 évre > > Tisztelettel a nyílt levelem fontosságára Orbán Viktor miniszterelnök úrtól személyes választ kérek köszönettel Kocsis Tamás >Spaler Endre országgyűlési képviselő bizonyosan közben jár Orbán Viktor miniszter elnök úrnál és az angyal földi lakosok nem maradnak hoppon és nem 5évett kell várni hogy levél tartalma a Fidesz KDNP 2/3-dal elfogadja vagy szoba sem állnak 100 000 emberrel mert csak 3 millio nyuger számít nekik kérdezzük Szanyi Tibor azt mondja egyenes beszéd és nem hallgatás de minket most csak az eredmény érdekel de gyorsan ahogy Orbán Viktor mondta a visszaszámlálás elkezdődött 22.800ft-ból megélni lehetetlen főleg ha beteg család taghoz 3öránként haza kell menyi és mellette dolgozni lehetetlen a 13ker be menyi Fidesz-KDNP választópolgár van aki 22 800 Ft ápolási díjat kap kérdem értük is küzdök és teszek nem hagyom őket cselbe nekik is enniük kell nem igaz ők is fizetnek bakbért gázt vizet nekik is van gyerekük és őértük is harcolok még élek pedig MSZP vagyok Szanyi Tibor és Tóth József munkáját segítem és Mesterházy Attilát remélem Spaler Endre országgyűlési képviselő is így gondolja. Szép napot minden angyalföldi Újlipótvárosi és vizafogói 13ker lakosnak remélem a levelembe a megélhetés kenyerét látja mindenki én igen és aki egyetért írjon mindenki véleménye számít 2010.07.09 kelt
 kocsis.tamas - 2010-09-09 19:55:42
  ÉBRESZTŐ ÓRA - GÁZÓRA Tisztelt Fidesz-Kdnp választópolgárok még nem késő váltani, ha demokráciában szeretnének élni és nem ígérgetések, hallgatások és megmondják mit csinálhatunk és mit nem. Fidesz-Kdnp-nek nem volt terve, ezért nem közölte és most sincsen. Az érdekvédelmi tanács vezetője, Borsik János többször beszédre hívta Orbán Viktort, de máig sem kapott választ, hogy a munkavállalók érdekében mikor tudnának beszélni. 2011-es költségvetésről éspl. a minimálbér emelésről, ha a Fidesz-Kdnp-nek nincs programja akkor alkalmatlan Magyarország irányítására és más pártnak kell a helyére lépni. Mert Magyarországnak gazdasági, pénzügyi, szociális és választópolgároknak életminőség kell, amit a Fidesz-Kdnp 100 nap, de szerintem 4 év alatt sem tud biztosítani a választópolgároknak, csak a 3 % államadósság biztosítását, de azt mindenki megérzi a fizetésén és mindenen, ami pénzbe kerül. Csak olyat kapunk, ami nem kerül pénzbe ígérgetés, kábítás és hogy milyen jó lesz 3 év múlva, azt meg is kell érni. A választópolgárokkal a Fidesz-Kdnp 2010. április 25.-én nem közölte, h ogy nem csak pártra kéri szavazataikat, hanem programra is, de olyan programra, ami Orbán Viktor és a Fidesz-Kdnp szája ízlésének megfelel a Fidesz-Kdnp szavazók 10 %-át érintette, a többieket beáldozták, amint mire szavaznak pártra vagy programra, amit a Fidesz-Kdnp nem közölt Önnel és így nyert országgyűlési választást zsákbamacska. Most visszaadhatjuk a kölcsönt, ha a baloldal polgármesterei minél több budapesti és megyei önkormányzatban győznek és a 2/3 már is csökken és a választópolgár szava elkezd sokat érni, ha nem teszünk semmit, akkor csak 4 év múlva lesz rá lehetőség. Fidesz-Kdnp terve csak hallgatás és ígérgetés. A Hír-tv a Fidesz-Kdnp agymosása - erre még visszatérek. MTV2 Tények esti műsorában a táblázat elemzi, hogy 2 éven belül 49 ezer Ft lesz a minimálbér, egyszer tudatosítani kell a veszélyt oktatásba csak 2013 végén emelik a fizetést. A kormány egy citrom árával, ami 800 Ft és nagyon savanyú országgyűlési választások előtt addig csak ígérgetnek, kábítanak, ez lesz, az lesz, megvizsgálják, átgondolják, jobb lesz, mint 8 éve de csak egyre rosszabb. A választópolgárok minden nap egyre kevesebb fizetésért dolgoznak és visznek haza, minden hónapban kevesebb fizetés jut a gyerekeknek, a családnak, a lakás törlesztésre, a kocsi tankolására, a gyerek étkeztetésére, a gáz, lakbér, villany kifizetésére. A gázár emelés még csak most jön, ha a fizetés kevés, a közértben az élelmiszer árak csak nőnek, akár kéthetenként mindig emelik az árakat, a piacon ma jártam, döbbenet, a citrom ára 800 Ft 1 kg, annyi, mint a lapocka hús régen. A hús volt a legdrágább, most egy hónapja a citrom elérte a hús árát, hát ez véresen komoly. Mit eszik a 8 éves gyerek, ha 1 kg hús és 1 kg citrom 1900 Ft-ba kerül, semmire nem elég a fizetés, ezért írom, hogy a Fidesz-Kdnp a legszegényebbeket taszítja még lejjebb, de4 meddig? Ezért meg kell állítani, hogy mindenki asztalára jusson kenyér, de csak pénzért lehet vásárolni, újságpapírt nem fogadnak el. Megsokszorozódik a lopások, betörések. A bankrabló következőt nyilatk9zta az elmúlt napokban a médiának: azért loptam, mert kevés a fizetése. Az erőszakos bűncselekmények száma is növekszik, én úgy látom, ha a fizetéseket növelné a Fidesz-Kdnp pl. a minimál bért 80.000 Ft-ra, akkor a bűnözés is csökkenne, nagymértékben jutna pénz mindenre és az élelmiszer marketing vezetőségével lehetne tárgyalni az élelmiszer árak befagyasztásáról. Egy évben egyszer, legfeljebb kétszer lehessen emelni az élelmiszer árakat és nem télen a gázárral együtt, és a karácsonyt is szebbé lehetne tenni. Ha Mesterházy Attila lesz Magyarország miniszterelnöke - mert eljön. És Mesterházy Attila, az MSZP elnöke nem adóztatta volna meg a minimál bért. Az új baloldal a választópolgárok és a gyerekek étkeztetésére átgondoltabb tervet készít és a szociális ellátás szót nem törüli ki a választópolgárok gondolatából, mert mint a Fidesz-Kdnp a szociális kérdéseket, ami a pénzt is jelenti, kerüli mint a forró kását. A Szociális Minisztérium szó nem szűnt meg véletlenül Fidesz-Kdnp kormány betartja ígéreteit, akkor a felelősség is övéké mindenért, amit 2/3-dal a parlamentben megszavaznak és megszavaztak az elmúlt 100 napban. A minimálbért 80.000.- Ft-ra kell emelni, legkésőbb 2011 végére, mert addigra a közüzemi számlák és az élelmiszer árak a triplája lesz. A következő hibás döntése a Fidesz-Kdnp-nek, ha a gáz tartozottaknak eddig 90 nap állt rendelkezésére, hogy gáz tartozásukat rendezzék, ha nem tették, utána a három hónap, vagyis 90 nap után megkapták a kikapcsolási számlát, 10 nap múlva jöt a Gázművek által megbízott biztonsági szolgálat és kikapcsolták a gázszolgáltatást, s ha a fogyasztó nem engedte be lakásába, elvágták a gázcsövet a lakás előtt és nem volt gáz a lakásban, de a harmadik felszólítás után csak. De ha a 90 napot a Fidesz-Kdnp kormány 40 napra csökkentené, akkor emberek, családok, gyerekek, nyugdíjasok fagyhatnak meg télen akár saját lakásukban. Ezt nem lehet hagyni, demokrácia, mindenki véleménye számítson. Kérdezem: ez nem gondatlanságból elkövetett... nem is folytatom a felelősség a Fidesz-Kdnp kormányé és Orbán Viktor miniszterelnök úré lehet. Ha nem találnak ki valamit. Mesterházy Attila és a teljes baloldal odafigyelünk mindenre és mindenkire, nem hagyjuk magukra a választópolgárokat. Az MSZP a Fidesz-Kdnp, a Jobbik és a LMP választópolgárait és független polgárokat sem. Ha úgy gondolják, úgy érzik a Fidesz-Kdnp választópolgárai, hogy biztonságot nyújt nekik pártjuk, akkor sajnálattal kell közölnöm, hogy meglátják, sőt a tél a nyakunkon. Fizetésük után meg jól nézzék meg minden hónapban, hogy mennyivel kevesebb a minimál bérük és a fizetési elszámoló papíron tisztán látható, a színtiszta igazság: kevesebb a fizetésem. Hát most tehetünk valamit, hogy mire 2014-re országgyűlési választás lesz, baloldali polgármesterekkel indulhassunk a győzelem felé EGYÜTT, mert ha most másképp alakul, nehezebb dolgunk lesz és még nem tudjuk, az Orbán-Fidesz-Kdnp-CSOMAG milyen meglepetést tartogat és nem kímélnek senkit. A 3 % fölé nem mehet az államadósság és nem számít, hogy a Fidesz-Kdnp-szavazója vagy, nem kell félni, nem fog fájni. A Fidesz-Kdnp nem mondja ki, de megteszi. Arra voltál jók, hogy kétharmadot, a hatalmat a kezébe add és el vagy felejtve, az idő bebizonyíthatja. De kétlem, ha már leírtam, majd keményen cáfolva lesz. A HÍR-TV tesz róla, hogy ők nem tesznek ilyet, hát úgy legyen, de ha megtörténik, előzzük meg. Horváth Csaba legyen főpolgármester, hogy a baloldalnak is legyen beleszólása a főváros és Magyarország életébe. A teljes baloldali emberek véleménye is számítson, ne legyen 100 % Fidesz-Kdnp uralom és elnyomás. A Fidesz mond valamit, én másképp gondolom, pedig jó ötlet, de semmibe veszik a Fidesz-Kdnp pártja, mert baloldali szava neki semmit nem számít és a baloldali választópolgároké meg méginkább eltapossák. még ha nem is mondják ki. Biztosra kell menni és akkor meglátják az igazságot. Ez nem rosszindulat, ezek a tények. Az emberek alsó rétege, kik 60 ezer Ft-ot keresnek, a legszegényebbek érzik meg először a Fidesz-Kdnp hibás döntéseit nem csak munkahely teremtésről kell beszélni Orbán Viktornak. 2010. szeptember 7-én ha nem ezekről a nagyon fontos dolgokról is, de nem csak beszélni, tenni is. Amit most a választópolgárok elé tárok, felnyitom a Fidesz-Kdnp jövő programjának lehetséges és már elkövetett súlyos hibákat - lásd Kósa Lajos és Szíjjártó Péter 150 milliárd kárt okozó adósságot a Magyarország, Fidesz-Kdnp és teljes baloldali és független lakosságának és a választó polgároknak. Miért nem mond le Szíjjártó Péter és Kósa Lajos kijelentésükért, mind Fidesz-Kdnp országgyűlési képviselők? Másokat 20 ezer forintért börtönbe csuknak, egyenes beszéd. A Főügyészség miért nem vizsgálja ki az ügyet? Ebből a pénzből, 150 milliárdból az árvízkárosultak mennyire örülnének. Az iskolákba mennyi tejet lehetne venni a gyerekeknek, egyenes beszéd. Orbán Viktor, a Fidesz-Kdnp miniszterelnöke miért nem indít vizsgálatot az ügyben, vagy Strasbourg lesz a végállomás, kérdezem. Lemondásról gondolom, szó sem eshet róla. Úgy is mindenki elfelejti a kétharmad erre is jó, leszavazzanak mindent, amit a teljes baloldal a parlament elé bocsájt és nem a Fidesz-Kdnp szája ízlésének felel meg. A mondás igaz, ami a tiéd, az az enyém, és ami enyém, ahhoz neked semmi közöd Fidesz-Kdnp. Baloldali választópolgár a Fidesz-Kdnp-nek csak egy dolog fontos, az államadósság 3 % alatt tartása minden áron. A Fidesz-Kdnp választópolgárokon is átgázolva nem számít, csak tartani a 3 %-ot. A fekete leves az még ezután jön meg. A Brájintoni Vajas Kenyér olyan kemény, mint a beton, hát a Fidesz-Kdnp ezt is megeteti velünk, de mi lemondunk az ő javukra. 2010. október 3.-án önkormányzati és polgármester választások után jön, hogy mi, azt már leírtam. Állítsuk meg a Fidesz-Kdnp 2/3-át.


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier