|
Az MSZP kongresszuson értékeli az elmúlt időszakot
MTI
2009. június 10., szerda 08:44
Az MSZP országos elnöksége július 4-re kongresszust hívott össze - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője kedden késő este megerősítve ezzel az MTI információit. Nyakó István elmondta, a megyei elnökök támogatták, hogy az alapszabály szerinti legmagasabb döntéshozó testület, a kongresszus legyen az, amely foglalkozik az elmúlt időszak történéseivel és meghatározza a következő időszak fő politikai irányvonalát. Az MTI információ szerint a kongresszuson nem kívánnak személyi kérdéseket felvetni, e helyett a párt politikai irányvonaláról akarnak majd dönteni.
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a Magyar Televízió Az este című műsorában elmondta, hogy olyan kongresszus lesz, amelyre több embert hívnak meg, mint általában szoktak egy ilyen tanácskozásra, hozzávetőleg annyit, mint egy pártértekezletre. Hozzátette: az elnökség elfogadta a kongresszus napirendjét is: az elmúlt időszakot, a válságkezelő kormányzást és a saját, "nem jó" helyzetüket értékelik.
A napirenden szerepel a választási felkészülés is - folytatta - , annak olyan tartalmi elemei, hogy tud-e az MSZP jobb választ adni azokra a kérdésekre, amelyeket jó kérdésként tett fel a Jobbik, csak gyilkos választ adott rá, például közbiztonság, szociális feszültségek.
Az MTI úgy tudja, azért változtattak a korábbi terveken, és hívnak össze a pártértekezlet helyett kongresszust, mert azt Szili Katalin házelnök a hétfői frakcióülésen indítványozta, majd kedden a Fejér megyei szocialisták vetették fel. Utóbbiak szerint a következő időszakban a pártnak ki kell alakítania az országgyűlési- és önkormányzati választásokra való felkészülés "menetrendjét", meg kell határozni az azzal kapcsolatos feladatokat, és okulva az európai parlamenti választás tapasztalataiból, közérthető politikai válaszokat kell adni a társadalmat feszítő kérdésekre. Szili Katalin többek között azért szorgalmazta a kongresszus összehívását, hogy az a 2010 utáni időkre jelöljön ki irányvonalat.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
mszp, választások, telefonadó, távközlési adó, parlament, áder, államfő, országgyűlés, döntés, semjén, göncz, holokauszt, áldozatok, élet menete, szemétszállítás, díj, áremelkedés, szobor, károlyi, kossuth tér, esztergom, népszavazás, érvénytelen, Hiller, MSZP, oktatás, diploma, hamis, aláírás, feljelentés, képviselők, egykulcsos adó, kereset, fizetés, adókedvezmény, családi, fegyveres testület, késés, miskolc, gyalog, éhségmenet, munkanélküliség, tüntetés, BKV, megmentés, tulajdonosi kölcsön, támogatás, korhatár előtti nyugdíj, szolgálati nyugdíj, Lázár, Szanyi Tibor, figyelmeztetés, sértés, közösségi, Budaházy, Molotov, terrortámadás, Pálffy, köznevelési törvénytervezet, KDNP, Demokratikus Koalíció, Gyurcsány Ferenc, LMP, Mesterházy, Pintér, rendőrség, nyugdíj, Gyurcsány, pártkongresszus, rezidens, felmondólevél, Szócska, frakció, Demokratikus koalíció, márkatermékek, fogyasztóvédelem, OKSZ, köznevelés, Fidesz-kabinet, Hoffmann, tüntetés,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|