Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Az MVM-hez fordul Kocsis miatt az LMP
MTI
2009. augusztus 13., csütörtök 12:32
A Lehet Más a Politika (LMP) azzal a kéréssel fordult a Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatójához, hogy hozza nyilvánosságra az MVM-nél 2008-2009-ben az úgynevezett offshore-és szállodaügyekre vonatkozó belső vizsgálati jelentéseket és a vizsgálatok költségét- közölte a párt szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Schiffer András azt írta: az LMP nemrégiben a BKV felügyelőbizottságától kérte azokat a dokumentumokat, amelyek állítólag Kocsis István korábbi MVM-vezérigazgató és jelenlegi BKV-vezérigazgató szerepét tisztázzák az állami cégnek milliárdos károkat okozó szállodaügyletben. "Az LMP szerint az állampolgároknak joguk van tisztán látni a közpénzek sorsát érintő ügyekben, így mindannyiunknak jogában áll hitelesen és pontosan tájékozódni minden olyan esetben, amikor kétségek merülnek fel a közvagyonnal való felelős gazdálkodást illetően" - tette hozzá. Mártha Imrének, az MVM vezérigazgatójának írt levelében Schiffer András a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényre hivatkozva kéri, hogy a vezérigazgató 15 napon belül bocsássa rendelkezésére az MVM Csoport 2008. első félévi tevékenységének évközi vizsgálatáról szóló dokumentumot, a felügyelőbizottság számára készített jelentést az MVM "nem engedélyesi tevékenységhez kapcsolódó ügyleteinek polgári jogi, munkajogi, társasági jogi és büntetőjogi vizsgálatáról". Ha ez a két dokumentum nem tartalmazza az MVM tulajdonában álló horvátországi Niker cég és a Jadran nevű cég közti szállodatranzakcióról szóló jelentést, úgy Schiffer András az erről a tranzakcióról szóló jelentést is kéri, valamint annak pontos megjelölését, hogy a fenti dokumentumokat megelőző vizsgálatok mennyibe kerültek.

Az Index június 29-én írt arról, hogy Mrs. Istvan Kocsis a tulajdonosa a brit bejegyzésű, offshore hátterű Jadran Investments Limited cégnek, amely mintegy egymilliárd forintért adott bérbe egy horvátországi szállodát az MVM egyik leányvállalatának, de szerződésbontás után nem fizette vissza a bérleti díjat.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier