|
Baj van: vadon is megél a génmódosított repce!
MTI
2010. augusztus 10., kedd 15:45
Amerikai kutatóknak most először sikerült bizonyítaniuk, hogy az államokban vadon is megél a manipulált génállományú növény
A megvizsgált növények nyolcvan százaléka tartalmazott módosított génszekvenciákat.
Cynthia Sagers, az Arkansas-i Egyetem kutatója és kollégái két genetikailag módosított repcefajtát találtak vadon írta az MTI. Ezek egyike a Monsanto konszern Roundup gyomirtójával, a másik a Bayer CropScience cég glufozinát hatóanyagú herbicidjével szemben volt rezisztens. A legnagyobb meglepetést két olyan repceváltozat okozta, amely mindkét gyomirtóval szemben ellenállónak bizonyult. Ez bizonyítja, hogy a két herbicidrezisztens repcefajta egymással kereszteződni képes, ami teljesen új változatok kialakulásához vezethet. Ennek kockázatát pedig még soha nem mérték fel.
Sagers és csapata tizenegy vonal - utak, autópályák - mentén vételezett szúrópróbaszerűen mintákat vadon élő növényekből Észak-Dakotában. Összesen ötezer kilométeren hatszáz alkalommal álltak meg. A helyszínek felén találtak repcét, azok nyolcvan százaléka legalább egy módosított gént tartalmazott. Amennyiben ilyen növények jutnak ki a szabad természetbe, igen nagy a kockázata, hogy soha többé nem lehet őket onnan kivonni. Műszakilag összeállított, új genetikai információk kerülnek általuk a növényvilágba, amelyek a növények kereszteződésével kombinálódnak, és teljesen új tulajdonságok kialakulásához vezetnek - nyilatkozta Christoph Then, a német Testbiotech szakértője a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása szerint (www.derstandard.at).
Jelen esetben a természetbe való kikerülés még csak nem is szándékosan történt, hanem véletlenszerűen, szállítási útvonalak mentén. A szakértő szerint mindez jelzi, hogy mennyire ellenőrizhetetlenek a genetikailag módosított növények a mindennapokban. Úgy véli, hogy a mostani eredmények fényében egyetlen ésszerű válasz van, mégpedig a genetikailag módosított növények forgalomba hozatalának általános tilalma.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
rakomány, rendőrségi lefoglalás, sikkasztás, hektar, palotas, belviz, kar, mezogazdasag, buza, kukorica, rendőrség, police, bűnügy, rablás, Parlagfű, Terjedés, Békés, McLaren, Jenson Button, Lewis Hamilton, Forma 1, Fásy Ádám, vádemelés, csalás, bíróság, Frizbi, Sebestyén Balázs, Class FM, gyűjtés, adomány, klinika, oktatás, káosz, törvény, Örökség, Mom Park, koncert, Erdei, Madár, Tavoris Cloud, boksz, szilveszter, lufthansa, airbus, utasszállító, vadon jani, olimpiai láng, london, Quentin Tarantino, Jamie Foxx, Samuel LJackson, új, Vadon Jani, rádió, hopp-parádé, derek miles, tegu, rúdugrás, Rákóczi Feri, Velencei-tó, Morning Show, műsorvezető, forma-1, ferihegy, pilóta, mark webber, sebestyén balázs, morning show, tenisz, születésnap, tapír, Nyíregyháza, kiss pál tamás, brit nagydíj, verseny, tv2, valóságshow, the perfect bride, vadász, fegyver, rendőr,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|