Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Bajnai Gordon Angela Merkellel találkozott
Független Hírügynökség
2009. augusztus 20., csütörtök 07:10
A kormány első 120 napjáról, a gazdasági válság hatásainak mérséklésére tett lépésekről, illetve az eddig elért eredményekről tájékoztatta Bajnai Gordon Angela Merkel német kancellárt a Páneurópai Piknik és a határáttörés 20. évfordulója alkalmából Sopronban megrendezett ünnepség után - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Budai Bernadett kormányszóvivő.

Bajnai Gordon a találkozón elmondta, hogy a kormányzás 120 napja alatt a kabinet nyugdíj-, szociális és adóreformot hajtott végre. Az eddigi kormányzás pozitív jelei már látszanak, például a forint árfolyamán. A magyar miniszterelnök a kormány előtt álló intézkedések közül a feszes költségvetést emelte ki, amelynek legfőbb prioritása a jövő évre kitűzött 3,8%-os GDP-arányos hiánycél megtartása - olvasható a közleményből.

Angela Merkel bankrendszerre vonatkozó kérdésére a magyar kormányfő elmondta, hogy Magyarországon - több más állammal ellentétben - a válság ellenére sem volt szükség állami beavatkozásra a bankrendszerbe, a magyar bankrendszer továbbra is stabil. Bajnai Gordon tájékoztatta Angela Merkelt a kis- és középvállalkozások számára nyújtott, állami garanciával megvalósuló hitellehetőségről is - áll a tájékoztatóban.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier