|
Bajnai: két héten belül kész az új makropálya
MTI
2009. május 13., szerda 10:20
Két héten belül elkészti a kormány az új makropályát, amelyet az Európai Bizottság legújabb prognózisa miatt újra kell számolnia - közölte Bajnai Gordon az Index internetes hírportálnak adott szerdai interjújában. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy Magyarország "rettenetesen függ külső piacainak alakulásától; mintha kötélen rángatnák".
Hozzátette: eddig is konzervatívan számoltak, és most is figyelembe veszik a Európai Bizottság makroprognózisát, egyeztetnek a jegybankkal, és az idelátogató IMF- és Európai Bizottság-delegációval is konzultálnak. Az idei gazdasági visszaesés mértékéről azt mondta, hogy a "mai állás szerint a mértéke minden valószínűség szerint hatossal kezdődik majd".
Bajnai Gordon nem számít arra, hogy a recesszió az idén akár a hét százalékot is elérni.
Arra kérdésre, hogy tartható-e a három százalék alatti idei GDP-arányos hiánycél, a miniszterelnök azt válaszolta, hogy a "kormányprogram hat százalék körüli recessziót vett alapul, ráadásul úgy, hogy a költségvetésben van tartalék". Kiemelte: a kormányprogram azt tartalmazza, hogy van egy alappálya, amellyel Magyarország megmutatta, hogy képes olyan intézkedéseket hozni, amelyekkel a deficitet idén az IMF-fel és EU-val kötött megállapodásnak megfelelően három százalék körül tartja. Bajnai Gordon közölte: a kormány azt is vizsgálja, hogy létezik-e olyan forgatókönyv, amely gyorsabb kilábalást biztosít a válságból.
Leszögezte: Magyarországnak most növekedést serkentő, hosszú távú, strukturális reformokra van szüksége; ha pedig bármivel javulna a helyzet, vagy azért, mert a vártnál jobban alakulnak a gazdasági folyamatok, vagy más miatt, akkor ezt a mozgásteret arra kell felhasználni, hogy szerkezeti reformok révén gyorsabban legyen növekedés.
A Bajnai Gordon vezette kormány feladata lesz még a 2010-es költségvetés összeállítása, valamint a parlament határozni fog a 2010-es adótörvényekről a kormány kezdeményezésére. Ezzel kapcsolatban a kormányfő azt mondta: arra a kérdésre, hogy egy év alatt rendbe lehet-e rakni a magyar gazdaságot, a válasza egyértelműen az, hogy nem.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
Nincs kapcsolódó cikk
 |
cimkefelhő |
 |
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|