|
Balogh Zsolt: pártokhoz kerülhetett a BKV-tól kapott pénz
MTI / Magyar Nemzet
2010. március 08., hétfő 09:17
Balogh Zsolt szerint párthoz vagy pártokhoz kerülhetett a BKV-tól Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyetteshez juttatott pénzből. A BKV korábbi megbízott vezérigazgatója vasárnap este a Hír Televízió Kontraszt című műsorában ugyanakkor azt is elmondta, hogy erről csak a "zuhanyhíradóból" lehetett értesülni, mert nem mondták el neki, mit csináltak a pénzzel.
"Igyekeztem a legkevesebbet tudni erről és nem akartam belegabalyodni" - közölte Balogh Zsolt, majd hozzátette: soha nem részesült a pénzből és nem is akart abból "lecsippenteni". "Nyugodtan akartam otthon aludni" - jegyezte meg. A volt BKV-s vezető a műsorban elmondta, hogy abból a 70 millió forintból, amely a tudtával, rajta keresztül Hagyó Miklóshoz került, 40 millió forint a szentendrei HÉV utastájékoztató rendszerének többletkifizetéseiből származik. A fennmaradó 30 millió forintból 15 milliót személyesen adott át Hagyónak Lelovics Ottó irodájában, a másik 15 milliót egy olyan informatikai cégen keresztül juttatta el, amely korábban szerződésben állt a BKV-val. "Hagyó Miklós leírhatatlan módon tudta terrorizálni az embereket, üvöltött" - közölte Balogh Zsolt. Hozzátette: ez történt akkor is, amikor közölte Hagyóval, hogy nem adja be pályázatát a BKV vezérigazgatói posztjára, mert alkalmatlannak tartja magát a tisztségre.
A volt vezérigazgató láthatóan megtörve azt mondta: augusztusban távozott a cégtől, majd két hónapnyi "vergődés" után októberben úgy döntött, hogy elmondja a rendőrségnek, mi történt a BKV-nál, és ezt az ügyvédjén keresztül jelezte is a hatóságoknak. "Tudtam, hogy értem fognak jönni" - közölte. A Magyar Nemzet szombaton közölt interjút Balogh Zsolttal, aki arról beszélt, hogyan került a BKV-tól Hagyó Miklóshoz több tízmillió forint, és azt is, milyen elvárásoknak kellett megfelelnie. A szentendrei HÉV utastájékoztató rendszerének kiépítésével kapcsolatban a BKV feljelentést tett a rendőrségen. Egy dokumentum szerint 100 millió forintot fizettek ki a rendszerért a kivitelező C.C. Soft Kft.-nek, de a rendszert soha nem helyeztek véglegesen üzembe, mert az nem működött hibamentesen 30 napig. Kijelzőként szobai LCD-tévéket, azok üzemi hőmérsékleten tartására pedig kézi hőlégbefúvókat használtak, amelyeket a tévék hátuljára rögzítettek.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Vass Dóra, Év Sportolója-gála, Story, ötcsillagos, díj, Tóth Gabi, Gundel Takács, rendőrök, fagy, hajléktalan, hideg, tél, cafetéria, szép kártya, erzsébet utalvány, juttatás, szurkolók, foci, halál, Jóban Rosszban, fogszabályzó, fogorvos, Bálizs Anett, Makó, Földeák, bicikli lopás, csirkecomb, fiatalok, Forró, Borsod, fűtés, tanítási szünet, gáz, magyar-horvát, férfi kézilabda, Eb, Exupéry, Sudreau, Kis herceg, elhunyt, orvvadászat, vadorzó, börtön, bírság, vadászat, torkos csütörtök, február, tag heuer, óra, luxus, pontosság, David Beckham, football, sport, Akkezdet Phiai, Balázs József Trió, jazz, maserati, lopás, Hagyó, BKV, hűtlen kezelés, bíróság, vád, Műszaki Főiskola, gyilkosság, zuhanás, 2009, videó, HÉV, gázolás, szigetszentmiklós, gyártelep, Malek Miklós, Malek Andrea, Anyatükör, gyermek, fajtalankodás, betörés, textilüzem, Kunszentmárton, tűz, tetőszerkezet, lángok, áramütés, Szigetszentmiklós, életveszély,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|