|
Balsai: készülőben a semmisségi törvény
MTI
2010. december 18., szombat 12:25
Elkészült a 2006. őszi fővárosi eseményekkel kapcsolatban akkor őrizetbe vett, illetve előzetes letartóztatásba helyezett emberek ügyeit felülvizsgáló úgynevezett semmisségi törvény első változata.
Elkészült a 2006. őszi fővárosi eseményekkel kapcsolatban akkor őrizetbe vett, illetve előzetes letartóztatásba helyezett emberek ügyeit felülvizsgáló úgynevezett semmisségi törvény első változata - erről Balsai István fideszes országgyűlési képviselő beszélt a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjújában. A politikus hozzátette: jelenleg a törvénytervezet indoklásán dolgoznak, azután beterjesztik a javaslatot az Országgyűlésnek. Kifejtette: a bíróság ezekben az ügyekben nem tartana tárgyalást, hanem az aktákból megállapítaná, hogy a felelősségre vonásra rendőrségi jelentés vagy rendőri vallomás alapján került sor, s megsemmisítené, eltörölné a végzéseket, ítéleteket.
Balsai István szerint kétszáz és négyszáz közötti ügyet érint a semmisségi - a sajtóban csak Lex Balsaiként emlegetett - törvény. Mint mondta: ez nem kevés, hiszen a hajdani eljárások egy hónapon belül, 2006 szeptemberében és októberében kezdődtek.
A politikus az interjúban beszélt arról is, hogy az új alkotmány tervezett április 25-i elfogadása után a választási rendelkezéseket kell meghozni. Hangsúlyozta: ez már csak azért is fontos, mert az Országgyűlés korábban úgy döntött, hogy a következő alkalommal 200 fős parlamentet kell választani. Emlékeztetett: új szabályt fogadott el a törvényhozás a kisebbségek képviseletéről is.
Mindezt csak új választójogi törvény tudja átültetni a gyakorlatba - szögezte le, hozzátéve: dönteni kell arról is, miképpen vehetnek részt a határon túli magyarok az országgyűlési választásokon.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
2006, tüntetés, felvételek, rendőrség, október 23, megsemmisít, erőszak, Thuróczy, Társas játék, HBO, Pokorny Lia, Herendi, Mesterházy, Pintér, nyugdíj, MSZP, fidesz, alkotmánybíró, lázár jános, frakció, orbán viktor, semmisségi törvény, rongálás, garázdaság, kormány, Orbán, miniszterelnöki megbízott, alakulo, ules, kdnp, orban, viktor, halott, hulla, gyurcsany, per, feljelentes, veres, janos, kormany, politika, gazdasag, mdf, balsai, draskovics, MSZPFideszNépszavazásKöltségtérítés, kormányzati negyed, Fidesz, Újabb költségvetési pénzek , 100 millió a kormányátalakítás, MTV, ostrom, büntetés, tárgyalás, ítélet, itelet, mtv, szekhaz, MTV ostrom Kanada Toroczkai,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|