Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Bankokat államosíthatna a hatóság
MTI / Népszabadság
2010. január 05., kedd 09:00
A jelenleginél lényegesen nagyobb beleszólást kaphat az állam a bankok ügyeibe, információk szerint egy most készülő és a kormány tervei szerint még ebben a ciklusban a parlament elé kerülő törvényjavaslat bizonyos esetekben korlátozná a menedzsment-, illetve a tulajdonosi jogokat a pénzintézeteknél, sőt az állam közvetlenül is átvehetné az irányítást.

A lap keddi számában megjelent írás szerint ilyen beavatkozásra akkor kerülhetne sor, ha a felügyeleti szervek (pénzügyi felügyelet, jegybank, Pénzügyminisztérium) rendszerszintű kockázatot észlelnek, például a rossz hitelek felszaporodását, vagy nem megfelelő tőkehelyzetet. A törvénytervezet meghatározza, hogy mikor és milyen mértékben léphet közbe az állam, intézkedési lehetőségei az egyes termékeknél történő beavatkozástól az átszervezésen át a végső, csődközeli helyzetben akár a részleges vagy a teljes államosításig terjedhetnének.
   

A törvény megalkotását a Népszabadság információja szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szorgalmazza. A lap megjegyezi, hogy a pénzügyi felügyelet most is kirendelhet felügyeleti biztost, ha valamilyen problémát észlel. A jogszabályok lehetővé teszik, hogy az állam akkor is tőkét emelhessen egy bankban, ha a társaság ehhez nem járul hozzá, a készülő törvény azonban ezeknél komolyabb jogosítványokat adna.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier