|
Bedeszkázott ablakú tantermekben tanulnak egy pécsi iskolában
MTI
2009. szeptember 07., hétfő 13:51
Bedeszkázott ablakú tantermekben kénytelenek tanulni a pécsi Budai-Városkapu Iskola fehérhegyi tagiskolájának diákjai, mert az ismeretlenek által a nyári szünetben megrongált nyílászárókat a tanévkezdésre nem sikerült beüvegezni.
Wawra János igazgató hétfőn az MTI megkeresésére elmondta: korábbi nyarakon is előfordult, hogy "csínytevők" kővel bedobták az épület néhány ablakát, most azonban mintegy húsz ablaküveg esett áldozatul a rongálóknak, akiket az intézmény feljelentése nyomán már keres a rendőrség. Az igazgató beszámolt arról, hogy a helyreállítás a kötelező előírások és az adminisztráció elhúzódása miatt késik. Közbeszerzési eljárást kellett lefolytatni, amit a kivitelezés még nem követett. Wawra János megjegyezte: a törött, bedeszkázott ablakok az épület látványát rontják, de egyelőre nem akadályozzák a 200, speciális nevelést igénylő kilencedik-tizedik osztályos és a szakképzésben résztvevő fiatalok oktatását.
Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy az üvegezés ezen a héten, de legkésőbb a hideg idő beállta előtt, a fűtési szezon kezdetére befejeződik. Az MTI az önkormányzat oktatásért felelős vezetőitől úgy értesült, hogy "az iskola problémája hamarosan megoldódik".
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
réthelyi, hoffmann, felsőoktatás, továbbtanulás, pontszám, államilag, érettségi, szigorítás, oktatás, 2013, iskolaőr, köznevelés, törvény, tárca, diploma, nyelvvizsga, egyetem, főiskola, Hien, Caramel, hoffman rózsa, röghöz kötés, felvétlei, felsőoktatás, felvételi, tandíj, egyéb díjak, Hiller, MSZP, jelentkezés, diák, rózsa, brüsszel, munkaerő, HÖOK, felsőoktatási törvény, gépjármű-oktatás, vezstegetés, gyakorlati vizsga, diákhitel, Hoffmann Rózsa, Wolf KAti, adakozás, adománygyűjtés, káosz, Oktatási Hivatal, központi írásbeli vizsga, tüntetés, diákok, menesztés, pedagógus, bér, változás, kdnp, párkapcsolat, közoktatás, harrach, köznevelési törvény, támogatás, oktatás, való világ, veronika, vita, tréfa ,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|