|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Befagyasztott bérek és létszámcsökkentés vár a közszférára
mfor.hu 2011. július 29., péntek 13:56
Befagyasztott bérek, összevonások és létszámcsökkentés vár a minisztériumokra és a háttérintézményekre - derül ki a héten közzétett, jövő évi költségvetés tervezésére vonatkozó irányelvekből. Az már világosan látszik, hogy a kormány szigorúan tartja magát a hiány csökkentéséhez, így jövőre is jönnek a megszorítások - hivatalosabb nevén átfogó szerkezetátalakítások.
Az új Alaptörvényben foglaltak alapján 2012-től az állam alkotmányos kötelezettsége az adósságcsökkentés. Éppen ezért a kormány szerint el kell térni a költségvetés elkészítésének eddigi menetétől, és szükség van egy új rendszerre a tervezés során a Széll Kálmán Terv által is felvázolt jövő évi 2,5 százalékos hiánycél érdekében. A jövő évi tervezés során az Orbán-kormány szakítani akar a korábbi bázisalapú tervezési módszerrel, helyette azt kéri a minisztériumoktól, hogy az elvégzendő feladatok meghatározott csoportjaihoz rendelje hozzá az elvégzésükhöz szükséges összegeket. A kormány célja az ugyanis, hogy "a közpénzügyi, költségvetési rendszer megújításával az adófizetők forintjai megalapozottan, átláthatóan és ellenőrzötten kerüljenek felhasználásra, s ezzel párhuzamosan a közszolgáltatások és a közigazgatási munka színvonala is javuljon" - olvasható a tájékoztatóban. A szűk lesz a trend: nadrágszíj húzás helyett új nadrágot szabnak Az új tervezési módszer értelmében az egyes feladatok meghatározása során néhány szempontot mindenképp szem előtt kell tartania a minisztériumoknak. Természetesen a keretszámokat úgy kell meghatározni, hogy azok végeredményben olcsóbb költségvetést eredményezzenek. A költségek lefaragása miatt megfogalmazott irányelvekből az már biztos, hogy a közszféra alkalmazottai a tavalyival megegyező bérre számíthatnak, és az emeléseket is elfelejthetik, hiszen "a tervezés jelenlegi szakaszában változatlan mértékű illetményalappal/alapilletménnyel és a közalkalmazotti illetménytáblával kell számolni, a személyi juttatás előirányzat illetményfejlesztés címen nem növelhető". Persze, csak akkor, ha alkalmazásban maradnak, ugyanis felül kell vizsgálni az egyes intézmények összevonásának, és megszüntetésének lehetőségét - emiatt pedig létszámleépítésekre is készülni kell. A létszámra hatással lévő iránymutatások mellett a dologi kiadások felülvizsgálatát is elvárja a kormány a minisztériumoktól, ami nem jelent mást, mint az eszközbeszerzések és igénybe vett szolgáltatások racionalizálását. Számlás foglalkoztatás keretén belül szellemi tevékenység végzésére előirányzatot csak különösen indokolt esetben lehet tervezni. Ezen kívül a külsős személyi juttatásokat is a minimálisra kell tervezni, ez egyben a megbízási szerződések felülvizsgálatát is jelenti. Elvesztett források A 2012. január 1-től életbe lépő törvény értelmében a minisztériumok jövőre sem számolhatnak az év elején zárolt, 250 milliárd forintos költségvetési tétellel, azonban nemcsak ez az egy forráskiesés érintheti érzékenyen majd a minisztériumokat. A korábban a költségvetési szervekhez érkező bírságokat ugyanis jövőre már a költségvetés központosított bevételeként kell szerepeltetni. "A bírságok beszedése, nyilvántartása az eddigi beszedő szervezet feladata lesz, azonban a saját előirányzatai között se nem tervezheti meg, se nem számolhatja el, azokat meghatározott időközönként köteles lesz a központi költségvetésbe befizetni" - részletezi a dokumentum. Legfontosabb adatok A Nemzetgazdasági Minisztérium a tervezés során 209 forintos frank-, és 267 forintos euróárfolyam használatát írja elő, és 3,5 százalékos infláció figyelembe vételét. A költségvetést tartalmazó törvényjavaslatot, az ehhez kapcsolódó összefoglaló táblázatokat, mérlegeket szeptember 30-ig, a fejezeti részletező táblázatokat és szöveges indoklást október 15-ig kell az Országgyűlés elé terjeszteni. A megalapozó törvényjavaslat parlamaneti tárgyalása október 3. és november 30. között zajlik majd. A Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék egyaránt október 17-én tárja a véleményét az Országgyűlés elé, az általános vita pedig október 26. és november 1. között folyik majd. Az első körös módosítókról és a főösszegekről november 28-án és 29-én szavaznak a képviselők, a költségvetési törvény elfogadása pedig karácsony előtt, december 19-20-án történik, december 28-án pedig sürgősséggel fogják kihirdetni.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
kirúgás, közszféra, kormányhivatal, álláshely, kormány, terv, munkavállalók, jog, matolcsy györgy, orbán-kormány, közszfera, HerczogLászló, GDP, Gazdaság, Intézkedés, BajnaiGordon, 13. havi, szakszervezetek, kormáyn, szakszervezet, Demonstráció, budapest, bérmegállapodás, létszámcsökkentés, bkv sztrájk, facebook, házasság, boldogító igen, világűr, hamvak, star trek, youtube, video, feltöltés, tvirányító, feltaláló, Bárdos András, tévénézés, T-home, medián, Justin Timberlake, barátnő, megcsalás, schobert norbi, börtön, kihívás napja, Gera Zoltán, játszik, újra, Compact disco, eurovíziós dalfesztivál, NAgykanizsa, sikkasztás, víziközmű, Grabant,
|
|