Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Befejeződött az iszapkatasztrófában sérült ingatlanok értékbecslése
MTI
2010. november 02., kedd 11:00
Befejezte az iszapömlésben megsérült összesen 362 ingatlannak az értékbecslését a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara által felkért szakértői csoport Devecserben, Kolontáron és Somlóvásárhelyen - közölte Muharay Árpád tábornok helyreállítási és újjáépítési felügyelő

A tábornok az újjáépítési csoport legfontosabb feladatának az értékbecslési adatlapok összeállítását nevezte, melynek alapján a Belügyminisztérium által kijelölt jogászcsoport az újjáépítésre és a kártalanításra vonatkozó szerződéseket megköti az érintettekkel. Az elmúlt napokban az értékbecslő csoport a terepen végzett méréseket, ezek eredményeit összesítik és még kedden átadják a jogászcsoportnak - mondta Muharay Árpád.

Hozzátette: Devecserben 272, Kolontáron 53, Somlóvásárhelyen 37 ingatlanról készítettek értékbecslést, amelyben a katasztrófát megelőző forgalmi értéket állapították meg. Toldi Tamás, Devecser polgármestere elmondta, hogy minden segítséget megadnak a lakhatás feltételeinek biztosítására.

A kármentő bizottság döntésének értelmében megkezdték a százezer forintos gyorssegélynek a kiosztását a Magyar Kármentő Alapból, amely mellé az emberek a vöröskereszt segélycsomagját is megkapják. Hozzátette: 120 család vette fel eddig a pénzt, de december 20-ig meghosszabbították a segély felvételi idejét. Szerdán délután öt órakor lakossági fórumot tartanak, melynek egyik vendége Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára lesz - tájékoztatott Toldi Tamás.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier