Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Béketárgyalásokat folytatott az afgán elnök egy szélsőséges csoporttal
FH
2010. március 23., kedd 09:18
Megbeszéléseket folytatott az afgán elnök, Hamid Karzai az ország második legnagyobb szélsőséges csoportjának képviselőivel, jelentették be hétfőn az afgán hatóságok. Közleményük szerint a volt afgán kormányfő, Gulbuddin Hekmatyar vezette szervezet a béketárgyalások alapjául egy 15 pontos tervezetet nyújtott az afgán államfőnek. Az ENSZ üdvözölte párbeszédet.

Gulbuddin Hekmatyart az ENSZ és az Egyesült Államok terroristának tartja. Azzal vádolják, hogy a tálibokkal és az al-Kaida tagjaival közösen terrortámadásokat szervezett. Csoportja, a Hizb-i Iszlami főként Afganisztán keleti részében tevékenykedik, részben közösen a legnagyobb terrorista szervezetnek tekintett tálibokkal közösen. A két szervezet tagjai azonban az utóbbi időben többször is összecsaptak egymással.

A Hekmatyar vezette szélsőséges szervezet az 1980-as években a szovjet megszálló csapatokkal szembeni ellenállásról vált ismertté. Az 1996-tól 2001-ig tartó tálib rezsim idején a Hizb-i Iszlami a háttérbe vonult. Az amerikaiak vezette invázió után azonban újraszervezték magukat, és részben a tálibokkal hasonló célokért kezdték újra ellenállási harcukat. A béketárgyalások alapjának egyik feltételeként pedig azt jelölték meg Karzai elnöknek, hogy ehhez előbb az összes külföldi katonát ki kell vonni Afganisztánból.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier