Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Beperli a Hír TV-t Helmeczy László ügyvéd
MTI
2008. augusztus 06., szerda 08:30
Beperli a Hír TV-t Helmeczy László ügyvéd, aki kedden úgy fogalmazott az MTI-nek adott nyilatkozatában, hogy jogerős bírósági ítélet alapján kell majd bocsánatot kérnie a televíziónak azért, mert valótlant állított a megbízóiról és róla.

Elmondta, hogy kedden bemutatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főügyészségen azt a hangfelvételt, amely véleménye szerint bizonyítja, hogy időrendi eltérés van a Hír TV által bejátszott drogtörténet és a valóságban lejátszódott események között. A vágatlan felvétel ugyanis azt támasztja alá, hogy ő csak néhány héttel azután beszélt a drogdílerként elhíresült Baráth Miklóssal, hogy a Hír Tv munkatársai feljelentést tettek az ügyben - hangsúlyozta.
    

Az ügyvéd cáfolta, hogy bárkinek is ajánlott volna másfél millió forintot a televízió két munkatársának ellehetetlenítésére.
Állítása szerint a Hír TV Célpont című műsorában "összevágták", "manipulálták" az ő mondatait, és ami így elhangzott, az "szemenszedett hazugság".
Úgy fogalmazott, hogy Baráth Miklós a Hír TV érdekeiben eljárt személy, aki most már maga is elismerte, hogy a drogsztorit nem Helmeczy és a megbízói találták ki, és azt is elismerte, hogy őt a "Hír tévések technikázták be".

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier