|
Beperli a Paksi Atomerőművet az Energia Klub
MTI
2010. szeptember 16., csütörtök 15:29
Bepereli a Paksi Atomerőművet az Energia Klub Környezetvédelmi Egyesület, mert a társaság nem adta ki az atomerőmű bővítésével foglalkozó, úgynevezett Teller-projekt adatait - közölte az Energia Klub.
Az egyesület még a bővítésről szóló 2009-es parlamenti döntést megelőzően kérte a Paksi Atomerőmű Teller-projektjének egyes adatait - elsősorban a költségekre vonatkozó információkat, illetve a projekt keretében kötött szerződéseket - azon a címen, hogy ezek közérdekű információknak minősülnek. Az atomerőmű azzal tagadta meg a kérést, hogy álláspontja szerint a "Paksi Atomerőmű Zrt. nem a Magyar Állam tulajdonában van", így nem érintik az adatvédelmi és az államháztartási törvény vonatkozó előírásai - olvasható az Energia Klub közleményében. Az Energia Klub jogi képviseletét az Energia Kontroll Programmal kapcsolatos ügyekben a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogsegélyszolgálata látja el.
A tulajdonos Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) volt vezérigazgatója, Mártha Imre még vezetői tisztségében idén áprilisban az MTI-nek azt mondta: a mértékadó beruházások költsége alapján a bővítés két 1.000-1.200 megawatt teljesítményű blokk esetén mintegy hatmilliárd euróba kerülhet.
Az Energia Klub a közleményben emlékeztet arra, hogy Energia Kontroll Programot indított 2009 elején az energetikai tárgyú adatok megszerzésére. A program keretében indított adatkérelmek közül jelenleg is jogi eljárás folyik a stratégiai gáztárolóval kapcsolatos szerződések egyes részletei, a kapcsoltan termelő erőművek támogatásának adatai és az MVM-nek a villamosenergia-termelőkkel kötött szerződései ügyében. A tulajdonos MVM és külön a Paksi Atomerőmű igazgatósága 2010 februárjában elfogadta az atomerőmű-bővítés gyakorlati előkészítésének koncepcióját. Az akkori tájékoztatás szerint a szóba jöhető reaktortípus a már meglévőkkel egyezően nyomottvizes, gyártótól függően 1.000-1.600 megawatt teljesítményű. A kiválasztásnál figyelembe kell venni a hazai tapasztalatokat, hozzáértést is, emeli ki a koncepció, amely négy szóba jöhető reaktortípust sorol fel: az orosz AES-2006, az amerikai AP-1000, a francia-német EPR, illetve a francia-német-japán ATMEA típust.
Mártha Imre áprilisban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a bővítés finanszírozása minden bizonnyal több elemből állhat majd. Ezek között lehetséges, hogy részben a szállítók biztosítják a pénzügyi forrást, szindikált kereskedelmi banki hitel felvétele is szerepelhet, és elképzelhető az is, hogy maguk a áramkereskedők is hiteleznek, amit a majdani kedvező árú villamos energia értékesítésének hasznából fedeznek.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Szeged, sikkasztás, Elektro-Technik Kft, börtön, kvalifikáció, farkas bálint, judo, liverpool, bukarest, bor barna, verseny, érem, győzelem, paks, atomerőmű, fellegi tamás, biztonságos, erőmű, atom, japán, kupa, dobogó, ezüst, varsó, ranglista, top 10, ungvári attila, nyomoz, katasztrófavédelem, hűtlen, kezelés, antal, jobbik, multi, ceg, gazdasag, eromu, emiratus, dubai, bkv, kornyezetvedelem, kolonics, kialliatas, kerékpár, bicikli, GemenciNagydíj.sport, BKV, főtáv, szerződés, energia klub, fukusima, radioaktív, kormány, szavazás, energia, stratégia, atomenergia, eu, fukushima, jód, sugárzás, sugárfertőzés,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|