Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Betont dobtak a polgármester házához
MTI
2008. november 21., péntek 06:50
Betondarabbal megdobták a nagykanizsai polgármester házának üvegtéglafalát a múlt éjszaka - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-t. Az MSZP nagykanizsai szervezete elítélte az újabb támadást.

Marton István polgármester az MTI-nek elmondta: a feleségével este negyed 11 után hatalmas csattanásra figyeltek fel a házban, azt követően fedezték fel, hogy a nappalijuk részben üvegtéglából készült falát kívülről megdobták egy nagyjából két kilogrammos betondarabbal. A helyiségben akkor nem tartózkodott senki. Kívülről egy tégla teljesen összetört, a belül szétszóródott üvegszilánkok a lakásban nem okoztak kárt - tette hozzá. 
A rendőrség rongálás miatt indított nyomozást.
Nem ez volt az első támadás a Fidesz támogatásával két évvel ezelőtt megválasztott városvezető ellen. Tavaly autójának gumijait hasították ki, nem sokkal később pedig maró folyadékot öntöttek a kocsijára a város központjában, a polgármesteri hivatal előtt. A polgármester az utóbbi esettel összefüggésben rendőrségi feljelentést tett, de úgy tudja, hogy az elkövetőt azóta sem találták meg.

Marton István a mostani támadással kapcsolatban úgy fogalmazott: "sokak érdekeit sértem, de ezerszer több emberét védem". Megítélése szerint a hónapok óta ellene folyó politikai kampány az oka a történteknek.
A nagykanizsai önkormányzat Fidesz-frakciója az MSZP, az MSZDP és az SZDSZ városi képviselőivel együtt két hete közös sajtótájékoztatón szólította fel távozásra a polgármestert, akivel sorozatos ellentéteik miatt már nem tudnak együttműködni.
Az MSZP nagykanizsai szervezete a csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményben elítélte a Marton István lakóingatlanát ért támadást. Mint írták, sokan kívánják a polgármester távozását, "de aki ilyen eszközökkel kíván célt elérni, rendkívül rossz úton jár".

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier