|
BKV sztrájk kilátásban
MTI
2010. november 26., péntek 11:00
Egyes BKV-szakszervezetek sztrájkot fontolgatnak, mert olyan információkat kaptak, amelyek szerint a BKV nem tudja kifizetni az év végén a bérmegtakarítási összeget.
Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke azt mondta, időarányosan jelentős összeget spórolt meg a BKV év közben a bér jellegű kiadásokban, és a bérmegállapodás szerint ezt az összeget a munkavállalóknak ki kell fizetni. Mintegy ötszázmillió forintról van szó, de a BKV gazdasági vezetésétől olyan tájékoztatást kaptunk, hogy nincs pénz ennek kifizetésére - hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.
Az emberek emiatt fel vannak háborodva, ha januárban sem kapnak pénzt, akkor sztrájkot sem kell hirdetni, mert önmaguktól nem veszik fel a munkát - tette hozzá. Gulyás Attila elmondása szerint a sztrájk a legvégső nyomásgyakorló eszköz, egyelőre értékelik a helyzetet, egyeztetnek a szakszervezetekkel, sztrájkot csak akkor hirdetnek, ha a testületek így döntenek. Nemes Gábor, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége, a BKV Liga Munkástanács Szövetség és a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeteinek Szövetsége nevében az MTI-nek azt mondta, addig, amíg a cég vezetése hivatalosan nem tájékoztatja őket arról, hogy nem tudnak fizetni, nem lenne szabad a munkavállalókat azzal riogatni, hogy nem kapnak bért. Jelenleg nincs sztrájkhelyzet - tette hozzá.
Az MTI birtokába került dokumentum szerint a BKV hivatalosan is tájékoztatta a szakszervezeteket arról, hogy a BKV-nak nem áll módjában év végéig kifizetni semmilyen juttatást, mivel nem érkezett meg a céghez a kormány által ígért támogatás. Erről Bolla Tibor, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese tájékoztatta az egyeztetésen megjelent szakszervezeteket.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bkv, ellenőr, 3-as metró, kigyulladt, autó, szikrázik, bkv-ellenőr, verekedés, dulakodás, 17-es villamos, hőség, citaro, thököly, baleset, hungária, lezárás, pisztoly, buszsofőr, támadás, busz, BKV, metró, gázolás, Nyugati tér, sérülés, libegő, budapest, felújítás, karbantartás, sofőr, elbocsátás, tarlós, 2014, metrókocsi, maszk, 3-as, lefüstölt, aluljáró, támadó, ámokfutó, combinó, csőd, adósság, kormány, kábellopás, tolvaj, hév, ráckeve, Keleti, átépítés, HÉV, szentendrei, BKV-ellenőr, könnygáz, 86-os busz, tűz, BKK, jegyvásárlás, este, előállítás, majális, városliget, nyári zsolt, egészségügy, orvos, sztrájk,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|