|
Bombariadó a Nyugati pályaudvaron
MÁV
2009. április 25., szombat 05:30
A rendőrség tegnap 18 óra 23 perctől ismét engedélyezte a Nyugati pályaudvaron a vasúti közlekedést. Néhány váci és szolnoki elővárosi vonat külső állomásról visszafordult, de a debreceni, szegedi és váci távolsági és InterCity vonatoknak várakozniuk kellett, hiszen nem tudtak megérkezni a Nyugati pályaudvarra, illetve onnan nem tudtak elindulni. Ezeknek a vonatoknak a közlekedésében tegnap késő estig még egy - másfél órás késések is voltak.
A menetrendszerinti közlekedés helyreállása a Nyugati pályaudvart érintő vonatoknál csak ma reggel üzemkezdetre várható, hiszen a felelőtlen fenyegetés a délutáni csúcsforgalomban bénította meg a pályaudvar életét, és okozott bosszúságot több ezer utasnak.
Mint ismeretes tegnap 17 óra 18 perckor a Rendőrség ügyeletére bombariadóról érkezett hívás, amely a Budapest Nyugati pályaudvar egy része felett átívelő Ferdinánd hidat jelölte meg helyszínként. A vizsgálat időtartama alatt a Nyugati pályaudvar nem indított és nem is fogadott személyszállító vonatokat.
A késésekért és kellemetlenségekért utasaink szíves elnézését kérjük, türelmüket köszönjük.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |