|
Budapesten már csak az adózó cégek taxizhatnak
hir24.hu
2012. január 10., kedd 10:11
A főváros emeli a drosztok használati díját, a BKK pedig adóigazolást kér a cégektől.
Idén már csak azok a vállalkozások végezhetnek taxistevékenységet és használhatják a taxiállomásokat, amelyek a főváros területén helyi iparűzési adót fizetnek - írja a Napi Gazdaság keddi számában.
A Fővárosi Önkormányzat rendelete alapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazolást kér arról, hogy a kérelmező a fővárosi önkormányzat adóalanyaként bejelentkezett, adóbevallást nyújtott be, nincs adótartozása és teljesítette adóelőleg-fizetési kötelezettségét.
Emelkedik a drosztok használati díja is, amit a főváros azzal indokol, hogy legutóbb 2007-ben volt emelés. A közgyűlési döntés szerint 2012. január 1-jétől évi nettó 30 ezer forint lesz a díj a korábbi 25 ezer helyett.
A főváros azt is közölte - írja a Napi Gazdaság -, hogy az idén további lépések várhatók a budapesti taxiközlekedés szabályozásában, mert az Országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, amelynek alapján a taxik alapvető műszaki jellemzőit, a járművek életkorát, környezetvédelmi besorolását, méretét a jövőben az önkormányzatok szabályozhatják.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
facebook, házasság, boldogító igen, fociadó, köztévé, eb, olimpia, közvetítés, szegedi márton, jobbik, adóslista, tartozás, tvirányító, feltaláló, Kristen Stewart, Cannes, tornacipő, charlize theron, hófehér és a vadász, meteorológia, zivatar, záporok, kompetenciamérés, szövegértés, matematika, Várkonyi András, Vili bácsi, unoka, születés, MTI, leépítés, MTVA, foci, labdarúgás, Megyeri Balázs, Malév, tüntetés, végkielégítés, csőd, döntés, ítélet, kolompár orbán, orrtörés, drukker, nav, szja, határidő, vadkan, Eb, jégkorong, Oroszország, Szlovákia, Fernando torres, chelsea, Nicki Minaj, Kiss Orsi, Class Fm, interjú, baleset, osztrák, 86-os főút, gázrobbanás, komló, Pécs, taxisgyilkosság, felmentés, Evans, McDonald, nemi erőszak, kormányőr, taxi, lövöldözés, bíróság, Sarah Jessica Parker, Matthew Broderick,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|