|
Buszokat vett a BKV a mozgássérülteknek
MTI
2010. április 10., szombat 07:00
Öt minibuszt vásárolt saját költségén a BKV menedzsmentje a mozgássérültek szállítására.
A buszokat bemutató sajtótájékoztatón jelen volt Kocsis István, a cég vezérigazgatója, Szabó Máté ombudsman és Szakály József, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos szövetsége (MEOSZ) főtitkára. Kocsis István elmondta, hogy eddig mindössze három minibusza volt a BKV-nak, amelyek a mozgáskorlátozottak szállításával foglalkoztak, így a mostani akcióval máris megháromszorozzák ezt a kapacitást.
A buszokkal már naponta 20 rászorulót tud kiszolgálni a vállalat - tette hozzá. Szabó Máté szerint a kezdeményezés dicséretes, de ezt nem a vezetőség adományaiból, hanem a központi forrásokból, és már sokkal előbb meg kellett volna tenni.
Az ombudsman felhívta a figyelmet arra, hogy a mozgássérültek jogait törvény szabályozza, amelybe beletartozik az akadálymentes élethez való jog is. Szakály József arról beszélt, hogy a létező törvények szerint a tömegközlekedésnek már akadálymentesnek kellene lennie. Ez azonban a mai napig nem valósult meg.
A sajtótájékoztató helyszínén bemutatták az öt minibuszt, amelyekről az egyik sofőr elmondta, hogy a klimatizált autókba négy kerekesszékes és öt kísérő fér el. A buszok lifttel vagy rámpával vannak felszerelve, így könnyedén felszállhatnak rá akár kerekesszékkel is. A járatok háztól házig közlekednek és egy irányba két vonaljeggyel lehet igénybe venni a szolgáltatást, amely előzetes rendeléshez van kötve. A buszok összértéke 55 millió forint.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
BKV, lemondás, vezérigazgató, gazdasági, Bolla, TEK, terrorelhárítók, karambol, astoria, vezetőség, prémium, százmilliós, jutalom, BKK, rémhír, drágulás, bérlet, nyugdíjas, tanuló, lakástűz, XXII, tetőszerkezet, tűz, oltás, rogán antal, bkv, csőd, BKV busz, gyalogos, gázolás, áthajtott, helyközi viteldíj, környéki bérlet, 2-es villamos, Boráros tér, Vágóhíd, műszaki hiba, veszteség, Tarlós, úthasználati díj, korhatár, kedvezmény, sztrájk, demonstráció, HÉV.szentendrei, áldozat, megmentés, tulajdonosi kölcsön, támogatás, szülés, hálapénz, nőgyógyász, szülésznő, elektronikus jegyrendszer, jegy, chipkártya, állami, IX. kerület, Soroksári út, káosz, összeomlás, buszok, alkatrész, késés, férfi kézilabda, magyar, Göeteborg, bombariadó, Debrecen, újságíró, e-mail, fenyegetés, Borsod, tél, fagyhalál, mentés, rendőrök, tűzcsap, trolibusz, XIII, Dráva utca, ütközés,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|