|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Christina Applegate még domborodó pocakkal is bűbájos
www.femina.hu 2010. augusztus 26., csütörtök 16:00
Christina Applegate nemrégiben jelentette be, hogy terhes, azóta pedig büszkén mutogatja pocakját.
Christina Applegate, akit a tévénéző közönség az Egy rém rendes család Kelly Bundyjaként zárt a szívébe, néhány éve még nem remélte, hogy egyszer majd anyai örömök elé fog nézni. A bájos sztár 2007-ben vált el férjétől, Johnathon Schaech-től, majd rá egy évre, 2008-ban mellrákkal diagnosztizálták. Ráadásul állapotát annyira súlyosnak ítélték meg az orvosok, hogy mindkét mellét el kellett távolítani. Ám a színésznő nem adta fel a küzdelmet: még jobban odafigyelt az étkezésére, és bár a beavatkozás után gyógyultnak nyilvánították, azóta is mindent megtesz, hogy megőrizze egészségét. Talán ez a pozitív hozzáállás is közrejátszott abban, hogy éppen a legnehezebb időkben ismerkedett meg jelenlegi párjával, Martyn LeNoble-val, aki idén Valentin-napkor eljegyezte a 38 éves sztárt. De igazán a nyár folyamán lett teljes az öröm: Applegate ugyanis júliusban jelentette be, hogy közös gyermeküket hordja a szíve alatt! Azóta minden vörös szőnyeges eseményen büszkén mutatja meg egyre domborúbb pocakját, és láthatóan sugárzik a boldogságtól. Nemrég a Jimmy Kimmel Live! című show-műsorban szerepelt, legutóbb pedig a Hétmérföldes szerelem Los Angeles-i premierjén kapták lencsevégre, melyben Drew Barrymore és Justin Long oldalán játszik. Christina Applegate egyébként ezzel a romantikus komédiával - nálunk szeptember 9-én mutatják be a filmszínházak - tér vissza a nagyvászonra. A bájos sztár a 2008-as A meztelen dobos óta nem játszott mozifilmben, de a rajongók azért ráismerhettek a hangjára a Kutyák és macskák - A rusnya macska bosszúja című animációs produkcióban.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
christina, applegate, terhes, ChristinaApplegate, ChristinaApplegate AlBundylánya, abortusz, magzat, Várpalota, engedély nélkül, nyomozás, bombariadó, Debrecen, újságíró, e-mail, fenyegetés, Btk, törvénykönyv, éjjeli betörő, támadó, önvédelem, jennifer, garner, fajtalankodott, mindszenti, Szeged, nevelt lány, apácák, fogamzásgátlás, egyház, antibébi, pink, gyerek, nicole, kidman, fagyasztóládába rejtette, újszülött, csecsemőgyilkos, janics natasa, kajak, kenu, burgasz, család, sport, Somova, nemi erőszak, vérfertőzés, román ügyészség, kampány, ötletek, diákok, apa, szülés, díjak, egészségügy, britney, spears, farsang, jelmezpróba, sztárok, Király Viktor, Mádai, Bede Róbert, Tv Paprika, Receptdaráló, Dj Dominique, Málta, zsűri, eurovízió, döntő, Összefogás, Caramel, Szikora,
|
|