|
Cornwall hercegnőjével találkoztak a magyar klímanagykövetek
Shift kommunikáció
2010. március 19., péntek 09:09
A hazánkban tartózkodó brit trónörökös felesége, Kamilla, Cornwall hercegnője, a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumot is meglátogatta. A gimnázium egyike annak az 5 szentendrei iskolának, amely 5 londoni iskolával működik együtt a Világ folyói nevű projektben. A British Council klímanagykövetei rendhagyó órán érzékeltették a diákokkal a környezetvédelem fontosságát,illetve egy művészeti alkotással hangsúlyozták is, amelynek létrehozásába a diákokat is bevonták. Az órát és a művészeti alkotást Kamilla hercegnő is megtekintette, sőt, a diákok kérdezhettek is tőle.
A fiatal klímanagykövetek színes csapata két éve dolgozik együtt azon, hogy ismertté tegyék a karbontudatosság és a karbonlábnyom fogalmát Magyarországon, valamint hogy felhívják a figyelmet mindennapi életünk klímatudatos választásainak fontosságára. A közelmúltban Karbon Kerekasztalt szerveztek fiatal döntéshozók számára, most pedig komoly környezetvédelmi témákat feszegető órát tartottak a Móricz Zsigmond Gimnázium diákjainak, játékos, interaktív formában. Mivel a gimnázium A világ folyói nevű projekttel kapcsolódik a londoni iskolákhoz, a játék központi eleme a Temze volt. A Temze London verőere, a folyóhoz a város működése ezer szállal kapcsolódik. A diákok különböző érdekeket képviseltek a város elképzelt jövőjét szimuláló játék során; melynek lényege a Temze, mint természeti erőforrás kezelése, fenntartható használata volt. A szerepjáték segítségével a diákság beleélhette magát a felelős döntéshozók helyzetébe. Joós Andrea és Vértesi Ágnes klímanagykövetek elérték, hogy az órán izgalmas vita alakuljon ki, amelyen keresztül a diákok érzékelhették, hogy nem mindig könnyű eredményt elérni, többféle érdeket kell figyelembe venni. A környezetvédelem iránt elkötelezett Károly walesi herceg felesége nagyon közvetlen és érdeklődő volt, azonnal leült a diákok közé, és kérdezte őket az órán szerzett tapasztalatokról, figyelmesen hallgatta a gyerekek összefoglalóját, valamint készséggel válaszolt a kérdéseikre.
A művészeti projektet Bagó Ákos klímanagykövet vezette, aki formatervezőként dolgozik. Néhány diák rajzos formában fogalmazott meg környezetvédelmi témákat. A legjobbnak ítélt alkotás egy szennyezet tájat ábrázolt, életidegen színekkel. A rajzból Ákos az iskolában gyűjtött több mint 4000 használt műanyag kupak segítségével 2x2 méteres képet készített, amelybe az utolsó darabokat a hercegnő illesztette be. A cornwalli hercegnő elismerését fejezte ki, rendkívül ötletesnek, és elgondolkodtatónak találta a művet. A klímanagykövetek munkájának egyik legfontosabb eredménye a felsőoktatási tudásközpontokként szolgáló Klímairoda Hálózat gödöllői mintairodájának létrehozása volt, ahol környezetvédelemre nyitott 18-23 éves korosztály választ kap a témával kapcsolatos kérdéseire. Az gimnáziumban a mobil Klímairodát is kiállították, amelynek működéséről a hercegnő Lukács Ákos és Német G. Dániel klímanagykövetekkel beszélgetett. A hercegnő megjegyezte, hogy fontos és követendő kezdeményezésnek tartja a zöld gondolkodás terjesztését a felsőoktatási intézmények falain belül. Kamilla Cornwall hercegnője búcsúzóul elmondta, hogy megérintette az iskola vidám légköre, nagyon jól érezte magát, és megköszönte a 250 diák, a klímanagykövetek és a tanárok munkáját a program szervezésében.
 |
 |
Eddigi hozzászólások:
| silka - 2010-03-19 15:46:24 |
Ez nagyon kedves a hercegnőtől és tök jó kezdeményezés. A gyerekek biztos emlegetni fogják éveken keresztül, hogy jaj, beszélhettem egy hercegnővel :)
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
királyi, angol, pszichológus, szuvenír, everes, oxigénpalac, csúcs, lavina, magyarok, hegymászó, bkv, hőség, citaro, kézilabda, székesfehérvár, csokoládé, luxuscikk, afrodiziákum, ginzeng, férfierő, potencia, szexualitás, borvidék, napa-völgy, olimpia, kajak, kenu, versenyző, riasztás, meleg, Alföld, fellegi tamás, atomenergia, eu, vízisport, úszás, Sanghaj, rekord, intercity, klíma, rosszullét, Peller, mariann, cici, klímapályázat, peller, kucsera, gábor, rubint, schobert, olasz, bicikli, politikus, klima, valtozas, Lázár Vilmos, fogathajtó, sp, puskas, peti, klipforgatas, bajnai, nagykovet, facebook, házasság, boldogító igen,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|