|
Csaknem 2 milliárd forintból újul meg idén Zugló
2009. május 29., péntek 08:36
Ez év tavaszáig 650 millió forintot fordított Zugló közterületi munkákra. Az elkészült száz új parkolót és a 16.000 négyzetméternyi, 2,5 km felújított út- és utcaszakaszt Weinek Leonárd polgármester csütörtökön adta át. A kiemelt fasor-rekonstrukció keretében mintegy 250 fát ültetett ebben az évben a zöld kerület. A többi felújítási munka legkésőbb júniusban fejeződik be. Idén még további 1,2 milliárd forintot szán Zugló Önkormányzata köztéri fejlesztésekre, felújításokra.
„Útfelújításaink, fasor-rekonstrukcióink, játszótereink és köztereink szebbé és jobbá tétele a kerületben élők biztonságát és nyugalmát szolgálják” – mondta a polgármester a csütörtöki sajtótájékoztatón. Weinek Leonárd fontos tartja, hogy amikor a gazdasági válságot szinte minden település megérzi, a kerület a lehetőségeihez mérten igyekezzen biztosítani a lakosság számára a megfelelő környezetet és körülményeket. A polgármester hozzátette, a kerületben idén még mintegy 1,2 milliárd forint értékben valósítanak meg köztéri fejlesztéseket, felújításokat.
A megnövekedett lakossági igények miatt, valamint a környezetkímélő parkolás érdekében 100 új aszfaltburkolatú parkolót alakíttatott ki a Róna utcában a Gyarmat és a Lapály utca közötti szakaszon Zugló Önkormányzata. A parkolók mellett 1000 négyzetméter zöldfelület szépült meg, valamint 32 db fát ültettek. A munkálatok 23,4 millió forintba kerültek. Két 30 km/órás korlátozott sebességű övezetet is kialakítottak a Nagy Lajos király útja-Erzsébet királyné útja-Rákospatak utca-Telepes utca, valamint az Erzsébet királyné útja-Miskolci utca-Telepes utca-Rákospatak utca által határolt tömbökön belül. Az érintett övezetben élők biztonságát és nyugalmát szolgálja az a 41 darab forgalomlassító küszöb, amelyet 18,3 millió forintból valósított meg a kerület.
Zuglóban összesen mintegy 2,5 kilométer hosszan, több mint 16.000 négyzetméter aszfaltfelület újult meg, melynek során 8 utca kapott jó minőségű burkolatot. Ezek közül csak szőnyegezési munkákat az Újvilág, a Vadvirág, az Abonyi, a Gödöllői, valamint a Remény utcákban végeztek. Az akadálymentesítési előírásoknak megfelelően a keresztező utcák járdáinak csatlakozásainál a kiemelt szegélyeket 2 cm lelépőmagasságra süllyesztették, amely megkönnyíti a babakocsis szülők közlekedését is. Az öt utca munkálatai 96 millió forintba kerültek. A Kövér Lajos utcában, a Kupa vezér útján és a Róna közben az utak teljes szerkezete megújult, mivel a régi burkolat nem rendelkezett megfelelő alappal, és a vízelvezetés miatt az útpályaszinteken is változtatni kellett. A három út 4000 négyzetméterének kicserélése csaknem 67,9 millió forintba került. Korábbi lakossági igények szerint 16 helyen építtetett új járdaszakaszokat az önkormányzat, további 2 helyszínen pedig a vízelvezetést javíttatták ki szintén a kerület lakóinak bejelentése alapján. Ezen beruházások összértéke 41,8 millió forint volt.
A Vitézi Telkek és Tisztviselő Telep elöregedett, balesetveszélyes utcai fasorainak felújítása idén tavasszal lezajlott, a munka a következő öt utcát érintette: Kaffka Margit utca, Bátorkeszi utca, Bánki Donát utca a Nagy Lajos király útja és a Xantus János utca között, Boros Mátyás utca és Felsőbüki Nagy Pál utca. A fasor-rekonstrukciót egy külső kertészeti szakértő által készített állapotfelmérés előzte meg. A hivatal által megbízott szakértő a fasorok fáit egyenként megvizsgálta, és javaslatot adott a szakmailag indokolt faápolási (gallyazás, ifjítás, odúkezelés), valamint fakivágási és fapótlási munkák elvégzésére. A kiemelt fasor-rekonstrukció során a zöld kerületbe összesen 241 fát telepítettek: díszkörtefából a Kaffka Margit utcába 104 darabot, virágos kőrisből a Bátorkeszi utcába 88 darabot, a Bánki Donát utca érintett szakaszára 15 darabot, a Boros Mátyás utcába 21 darabot, míg a Felsőbüki Nagy Pál utcába 13 darabot.
A pótlásra javasolt fafajok kiválasztásánál fontos szempont volt a jó szárazságtűrés, a megfelelő árnyékadás, valamint a magas díszítőérték. Figyelembe kellett venni azt is, hogy a légvezetékek közelsége miatt csak olyan fákat lehetett ültetni, melyek teljes kifejlődésükkor sem magasabbak 8 méternél. A faápolási munkák elvégzésével jelentősen csökkent a megmaradt idős fák által okozott balesetveszély lehetősége. A fasor-rekonstrukció teljes költsége csaknem 18,8 millió forint volt.
Három zuglói helyszínen több mint 5000 négyzetméter útfelület kap jobb minőségű borítást. A Benkő utcában, a Zabla utcában valamint a Pákozdi téren zajló és várhatóan május végén befejeződő munkák összesen 112,5 millió forintba kerülnek. A Pákozdi téren térkővel burkolt parkolókat is kialakítanak, hogy a korábban felújított tér még rendezettebb környezetben várhassa a pihenni vágyókat. A Deés utcában is lecserélik a régi borítást, itt mintegy 1000 m2 aszfalt útpálya készül helyenként járdával csaknem 17,4 millió forint értékben. A várható befejezés június vége.
Két új gyalogos átkelőhely létesül a Gvadányi – Bonyhádi, valamint az Ungvár utca 24/a - Fűrész utca találkozásánál. A Mexikói út - Korong utcai és a Fogarasi út - Bagolyvár utcai kereszteződésnél pedig jelzőlámpákat telepítenek. A városháza Pétervárad utcai parkolóját a hivatal felől sorompóval zárják le, a Lovász utcát pedig egyirányúsítják, az Egressy út 18/a-b számú épületnél pedig forgalomirányító tükröt helyeznek ki. Az összes forgalomtechnikai beruházásra mintegy 60 millió forintot fordít a kerület.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Tugló, hajléktalan, dózerolás, kilakoltatás, hajléktalantelep, felszámolás, Zugló, bíróság, per, parkolás, fizetős, zugló, kőbánya, mélygarázs, tűz, kigyulladt, társasház, vidámpark, költözés, újbuda, karate, dvsc, fighter, joó abigél, kasza róbert, év sportolója, díj, KSI, Budai Gyula, elszámoltatási kormánybiztos, fidesz, vonat, gázolás, michael, jakson, koncert, csalas, vizsolyi, biblia, tolvaj, Kassai Viktor, gólkamera, technikai fejlesztések, fradi, stadion, albert flórián, felújítás, 2012, sport, tenisz, szávay ági, edzésközpont, óbuda, keresés, Google, új felület, nagy feró, x-faktor, vastag csaba, mentor, justin, bieber, fifa, videóbíró, blatter, világbajnokság, portugália, videobíró, futball, cselgancs, olimpia, dzsudo, kvalifikacio, Balaton, Siófok, Árak, Emelkedés, Politika MedgyessyPéter GyurcsányFerenc, nyugati, beruházás, főváros, iskola,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|