|
Csalással gyanúsítják Koltai médiaiskoláját
MTI
2010. szeptember 16., csütörtök 10:00
Csalás gyanúja miatt folytat nyomozást a gyöngyösi rendőrkapitányság az Első Magyar Médiaakadémiával kapcsolatban, aminek a cégbírósági papírok szerint Koltai Róbert színész az ügyvezetője. Az iskola ellen már tavaly is feljelentést tettek az átvert diákok, de a cégtulajdonosok eltűntek.
A sértettek állítása szerint a szerződésben foglalt három tanfolyam közül csak kettőt tartott meg az akadémia, miután a tanulók befizették az 1,4 millió forintos tandíjat egy gazdasági társaságnak, tudta meg a Magyar Nemzet a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől, Soltész Bálinttól. A feljelentők a hatóságnak jelezték, hogy nem tudják a céget utolérni. A Magyar Nemzet úgy tudja, a Koltai-féle Médiaakadémia ügyében a dabasi rendőrség is nyomoz.
Koltai Róbert azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy nem ért a hivatalos papírokhoz, ő mindig is a médiaiskola művészeti vezetője volt. Ugyanakkor a cégbírósági papírokban ügyvezetőként volt megjelölve. Szerinte „a médiaiskola korrektül működött, a hazugságok akkor kezdődtek, amikor vidéki helyszíneken is toborozni kezdett az akadémia, és a szervezők valótlan információkkal szédítették a szülőket”.
Koltai állítólag már egy éve beadta a lemondásáról szóló iratokat a cégbíróságra, de mivel a Médiaakadémia ügyében az APEH is vizsgálatot indított, még nem kapta meg a hivataltól a válaszlevelet. A színész elismerte: nem tudja, hova tűntek a médiaiskola cégtulajdonosai.
Nem ez az első balhé az Első Magyar Médiaakadémia körül: tavaly az akadémián tanító Damu Roland színész lépett ki az óraadók közül, mivel szerinte az iskola "egy nagy lehúzás", az 1,4 millió forintos tandíjért cserébe a diákok csak ígéreteket kapnak, használható tudást nem.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
média, Havas Henrik, iskola, csőd, HavasHenrik, NAgykanizsa, sikkasztás, víziközmű, Grabant, rendőri csalás, nyomozás, brfk, orrtörés, drukker, gyilkos, 11 év, rablás, emberölés, őrizet, bankfiók, eltűnt, szökés, fiatalkorú, adóhivatal, vesztegetés, zombi, idősotthon, RTL Klub, Gyanú árnyékában, napi sorozat, Mercedes, Forma-1, RTL, új sorozat, Gyanú árnyéka, jegyző, martfű, bűncselekmény, gyilkosság, rendőrség, gyanúsított, rendőr, bűnöző, top10, emberrablás, vv, verés, cristofel, bántalmazás, kommandó, TEK, kábítószer, terror, fenyő, rohác, csempészet, szerbia, cigaretta, tapolca, holttest, fenyő jános, kulcsfigura, Fenyő-gyilkosság, sofőr, elfogás, Behrein, FIFA, indonézia, vizsgálat,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|