Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Csányi Sándor kiáll a bankadó mellett
MTI
2010. július 23., péntek 09:43
Elemi érdeke az OTP Banknak, hogy a makrogazdaság és a költségvetés tartósan jó pályára álljon - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Világgazdaság pénteki számában megjelent interjújában.

"Én egy kicsit másként látom a helyzetet mint mások a bankszektorban, és még azt is el tudom fogadni, hogy a bankoknak is kell áldozatot hozniuk" - jelentette ki az elnök-vezérigazgató a bankadóval kapcsolatos kérdésre. A bankadó összege az idei évre rögzített, a jövő évi felhasználásában azonban még van mozgástér - jelezte az OTP vezetője. Megjegyezte azt is, hogy a kormány úgy hozta meg döntését, hogy előtte nem konzultált a bankszövetséggel.

"Ugyanakkor belátom, nem nagyon volt más választás" - jelezte a bankvezér. Csányi Sándor emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány és az IMF megállapodása októberben jár le, addig van idő a tárgyalásra. "Nem látok okot a túlzott aggodalomra" - tette hozzá. 

Az OTP Bank jövőjével kapcsolatban az elnök-vezérigazgató elmondta: szerencsére az OTP-nek még remek terjeszkedési lehetőségei vannak, így a növekedési potenciálja is jó. Ezért a bank számára valóban életbevágó, milyen pályára áll a magyar gazdaság.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier