Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Csökkentek a mezőgazdasági termelői árak
MTI
2009. május 15., péntek 10:37
A mezőgazdasági termelői árak márciusban 26,8 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken. A közlemény szerint a növényi termékek árszínvonala 35,1 százalékkal, az élő állatok és állati termékeké pedig 5,2 százalékkal mérséklődött.

A közlemény szerint a növényi termékek árszínvonala 35,1 százalékkal, az élő állatok és állati termékeké pedig 5,2 százalékkal mérséklődött. Az idén első negyedévben az agrártermékek termelőiár-szintje 28,7 százalékkal csökkent, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 38,5, az élő állatok és állati termékek árai 4,5 százalékkal estek. A mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 2,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2008 első negyedévében.

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 februárjában 27,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 37,2 százalékkal, az élő állatoké és állati termékeké 3,3 százalékkal mérséklődött. Tavaly az első negyedévben az agrár termelői árak 36,8 százalékkal nőttek, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 51,3 százalékkal, az élő állatoké és állati termékek árai 18,8 százalékkal haladták meg a 2007 január-márciusi szintet.

Az idén márciusában a gabonafélék termelői ára 2008 márciusához viszonyítva valamivel több mint a felére esett vissza. Az olajnövények termelői ára márciusban 24,0 százalékkal mérséklődött az előző év márciusához viszonyítva, a 2008 márciusában mért 61,9 százalékos tizenkét havi növekedés után. A burgonya termelői ára 2008 márciusához képest 2,1 százalékkal nőtt, a zöldségféléké 2,9 százalékkal csökkent. A jelentősebb súlyú termékek közül a termesztett gomba és a paradicsom ára 20,8, illetve 14,1 százalékkal nőtt, a fejes káposztáé 44,9 százalékkal mérséklődött.

A gyümölcsök termelői árának 38,7 százalékos visszaesését túlnyomó részben az alma árának csökkenése okozta. A KSH adatai szerint a vágóállatok termelői árának 2,2 százalékos növekedése főként a vágósertés 15,2 és a vágómarha árának 12,1 százalékos emelkedéséből, illetve a vágóbaromfi árának 10,4 százalékos csökkenéséből adódott. Az állati termékek árainak 19,5 százalékos mérséklődésén belül a 2008 márciusihoz viszonyítva az étkezési tyúktojás termelői ára 3,3 százalékkal nőtt, míg a tejé 26,8 százalékkal visszaesett.

Az első negyedévben a gabonafélék termelői átlagára 49,7 százalékkal csökkent 2008 I. negyedévéhez képest. Ezen belül az ipari növények ára 15,7 százalékkal lett kisebb, a burgonyáé 10,9 százalékkal mérséklődött. A zöldségfélék ára 5,1, a gyümölcsöké 35,2 százalékkal csökkent. A vágóállatok termelői ára 3,5 százalékkal nőtt éves bázison,  ezen belül a vágósertés és a vágómarha árai nőttek 16,6, illetve 10,5 százalékkal, míg a vágóbaromfié 9,2 százalékkal csökkent.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier