|
Csorbuló méltóság, megalázó körülmények, túlterhelt személyzet
MTI
2010. február 08., hétfő 17:02
Az előzetesen letartóztatottak átlagosan napi 22-23 órát töltenek bezárva a zárkájukban, feleakkora helyen, mint amit a jogszabály előír. Napi egy órát lehetnek szabad levegőn egy rácsos betonudvaron és hetente egyszer öt percig fürödhetnek. Az ombudsman újra a miniszterhez fordult.
Az országgyűlési biztos az elmúlt években többször vizsgálta előzetesen letartóztatottak – tehát az ártatlanság vélelme mellett fogva tartottak – körülményeit. 2008-ban megállapította, hogy embertelen, megalázó bánásmódot, illetve büntetést jelent az előzetesházak 200 %-os zsúfoltsága, az elhelyezés háromemeletes ágyakon. A visszásság orvoslására ajánlást tett az igazságügyi és rendészeti miniszternek, aki előbb intézkedett a kiemelten zsúfolt előzetesházak telítettségének csökkentéséről, aztán 2009 júniusában bezáratta a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai objektumát.
A biztos ezért 2009 augusztusában előzetes bejelentés nélkül helyszíni vizsgálatot tartott a Venyige utcai intézményben, hogy személyesen mérje fel a Gyorskocsi utcai objektum bezárása miatt kialakult helyzetet. Ott azt tapasztalta, hogy a jogszabályban előírtaknál kétszer több embert tartanak fogva. A személyi állomány – a létszámhiány és tartósan távol levők miatt – túlterhelt. A parancsnok szerint azonban – a cellánkénti négyfős elhelyezés miatt – jobbak a körülmények, mint a Gyorskocsi utcában voltak.
Az Európai Börtönszabályokban megfogalmazott követelmények az előzetesen letartóztatottak esetében távolról sem érvényesülnek. A fogvatartás körülményei – az előzetesházak zsúfoltsága és a foglalkoztatás szinte teljes hiánya miatt – rosszabbak, mint az elítélteké. Az ombudsman megállapította, hogy a Fővárosi Bv. Intézet több mint 200 %-os zsúfoltsága súlyosan sérti az előzetesen letartóztatottak emberi méltósághoz való jogát, az embertelen, megalázó bánásmód közvetlen veszélyét idézi elő, a személyi állomány rendkívül alacsony létszáma pedig közvetlenül veszélyezteti az intézet dolgozóinak emberi méltósághoz való jogát.
A biztos ismételten ajánlást tett az igazságügyi és rendészeti miniszternek, hogy középtávon gondoskodjon az előzetesházak – kiemelten a Fővárosi Bv. Intézet Venyige utcai objektuma – zsúfoltságának csökkentéséről, valamint az előzetesen letartóztatottak foglalkoztatási, képzési feltételeinek megteremtéséről. Felkérte, hogy végezzen összehasonlítást az előzetesen letartóztatottak tartási költségei és a házi őrizetet biztosító "karperecek" beszerzésének és működtetésének költségei között. Felkérte továbbá, hogy a büntetés-végrehajtás országos parancsnokával együtt intézkedjen személyi állomány létszámhiányának megszüntetéséről a Venyige utcai intézetben.
 |
 |
Eddigi hozzászólások:
| zoli - 2010-02-10 15:31:42 |
még ha a büntetésüket is töltik akkor is emberek és állampolgárok, az alapvető jogok nekik is járnak
|
| metatag01 - 2010-02-10 23:21:57 |
méltóság? mikor két kézzel szórták a pénzt, a luxusautójukbóldudáltak ránk a zebrán, na akkor volt méltóság a képükön, most meg csak bőr de az gazdagon, hogy méltóságért kiáltanak
|
| orovoc - 2010-02-10 23:30:07 |
a börtön nem eg luxus szálloda, azért is találtak ki. Aki éjszaka legény a talpán az nappal is legyen Jani a gáton. Sajnálom? Ő sajnált engem mikor kórházban voltam 6 órát vártam hogy sorrakerűljek? Nem hiszem, azt annál inkább, hogy ha Ő és hozzá hasonlók nem lopják ki a szemünket is, akkor a hat óra, talán csak pár perc lett volna, hiszen lenne elég kórház és ember is aki benne dolgozna
|
| öcsi harcos - 2010-03-02 14:32:51 |
orovocnak üzenném mindenki bűnöző faszám az én legjobb barátom van a szállodádban ártatlanul rosszkor volt rossz helyen.amúgy meg te is hibázhatsz és te is ott lehetsz velük.én meg várnám hogy oda tegyenek mellém a fölső ágyba.
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
csepeli kettős gyilkosság, deme gábor, vujity tvrtko, előzetes, letartóztatás, lopás, öngyilkos, mórimészárlás N.László, damu roland, ítélet, bíró, frizbi, stohl andrás, szégyen, megbánás, per, tárgyalás, másodfokú, ruttner györgy, baleset, Földesi-Szabó László, szökés, alapítvány, Mikroszkóp Színpad, sas józsef, verebes, Budaházy györgy, gaudi-nagy tamás, exkluzív, budaházy, györgy, börtön, szomalia, kaloz, borton, halalra, itel, birosag, sanchez, sakal, gyilkos, film, ozd, török, kurd, ujsagiro, elitel, csalas, hitel, auto, vadlott, lopas, tolvaj, kaszab, csaba, mszp, norvegia, luxusborton, europa, legmodernebb, bortone, hunvald, gyorgy, gal, szenegal, elitelt, magyar, naci, horogkereszt, gyilkossag, emberoles,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|