Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
December 1-ig kell felmondani a kötelezőt
MTI
2010. november 26., péntek 13:00
Akinek a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási évfordulója még mindig január 1-je, az ügyeljen arra, hogy felmondása a korábbi biztosítójához legkésőbb december 1-én éjfélig igazolhatóan beérkezzen - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleménye.

Célszerű a felmondást tértivevényes levéllel, visszaigazoló faxszal vagy egyéb bizonyítható módon elküldeni - áll a közleményben. Amennyiben alkuszon keresztül küldi valaki a felmondását, bizonyosodjon meg arról, hogy az a korábbi biztosítójához időben beérkezett. Az érvényes felmondás alapján a biztosítás december 31-én 24 órakor szűnik meg.

Ha a felmondás nem szabályos, az újonnan kötött szerződés sem lesz érvényes, és a régi szerződés marad hatályban - idézi a közlemény Molnos Dánielt, a MABISZ főtitkárát. Az új szerződést elég megkötni december végéig.

A közlemény felhívja a figyelmet a november elején indított, a szervezet honlapjáról elérhető MABISZ kgfb Díjnavigátorra, amelyen kiszámíthatóak az egyes biztosítók díjai, és amely eligazítást ad az esetleges váltás módjáról is.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier