|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Dél-Korea ötnapos hadgyakorlatba kezdett
NapiászOnline 2010. december 06., hétfő 10:15
Észak-Korea még november 23-án támadta meg Jonpjong szigetét, ahol négyen is meghaltak, válaszul pedig Dél-Korea egy öt napos hadgyakorlatba kezdett azzal a céllal, hogy Észak-Koreát elriassza egy esetleges újabb támadástól.
Mint arról már korábban a NapiászOnline is beszámolt, Dél-Korea és Észak-Korea között mint eddig is, feszült a hangulat. A legfrissebb híradások szerint ugyanis Dél-Korea ismét egy ötnapos hadgyakorlatba kezdett, azzal a céllal, hogy Észak-Koreát elriassza egy újabb támadástól. A több napos gyakorlat, huszonkilenc helyszínen zajlik majd, ráadásul a kijelölt területek között vannak azok a Sárga-tengeren lévő szigetek is, ahol a két Koreát elválasztó, fegyverszüneti szakasz húzódik. A szigetek egyike a Jonpjong sziget, ahol még november 23-án az észak-koreai tüzérség támadásában négy civil is életét vesztette. A szöuli vezérkar tájékoztatása szerint a mostani gyakorlatból azonban kimarad Jonpjong és környéke, hiszen a lőgyakorlatok a Sárga-tenger mellett, a Japán-tengeren és a dél-koreai Puszan város kikötőjének övezetében zajlik majd. Észak-Korea természetesen még mindig nem ismeri el a kijelölt demarkációs vonalat, éppen ezért követeli a hadgyakorlat lefújását. Még az elmúlt héten, szerkesztőségünk fölkeresett néhány - a témában igen-igen jártas - szakembert, akik véleménye szerint sem Dél-Koreának, sem Kínának nem áll érdekében egy háborúba belekezdeni, arról nem is beszélve, hogy Észak-Korea állítólag tisztában van azzal, hogy egy nagyobb fegyveres konfliktus az ország és a már most is nehéz helyzetben lévő gazdaság végét jelentené. Az elmúlt napok eseményei azonban teljesen mást mutatnak, hiszen Dél-Korea még múlt hét csütörtökön megerősítette a biztonsági intézkedéseket a demarkációs vonalon. Észak-Korea ezt természetesen azonnal provokációnak minősítette, így Phenjan most újabb fenyegetőzésekbe kezdett. Előző cikkünkben kitértünk arra is, hogy bizony a keleti világ háborúját már több száz évvel ezelőtt megjósolta egy akkor élt tudós, Nostradamus, aki állította, hogy még ebben az évben ki fog törni a III. világháború. A hozzáértő szakemberek, Korea szakértők és külpolitikai szakértők szerint aki azt gondolja, hogy a mostani koreai konfliktus egy világméretű háborúhoz vezethet, az csupán nem ismeri elég jól a kialakul helyzet hátterét. A laikusok azonban mégsem tudnak elmenni szó nélkül amellett a tényező mellett, hogy Észak-Korea egy nukleáris hatalom, és még Balogh András külpolitikai szakértő is beismerte, hogy ezeknek a nukleáris fegyvereknek az indítókulcsai olyan emberek kezében vannak, akiknek világszinten csekély a felelősségük. Nem ok nélkül foglalkozik ennyit a média a kialakult koreai helyzettel, hiszen az emberek félnek, és csupán remélni tudják, hogy a konfliktus nem fajul tovább.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
budapest, jégkorong, olimpia, divizió, buddhista, póker, dohányzás, alkohol, vívás, öttusa, éttermek, értékelés, elsők, Park Ji-Sung, Manchester United, békalé, kasztrálás, németország, pedofilok, szexuális bűnüző, Kim Dzsong Il, munkatábor, elzárás, gyászesemény, korrupció, korrupciós lista, Magyarország, Dél-Korea, play station, Xbox, éjszakai tilalom, apple, táblagép, galaxy, forma 1, pontrendszer, lewis hamilton, f1, párkapcsolat, forma1, hamilton, button, mclaren, judo, kvalifikáció, verseny, karakas hedvig, bírkózás, vb, Bácsi Péter, Ázsia, győzelem, Tiger Woods, golf, pénz, foci, sport, leggazdagabb, bűnügy, kiberbűnözés, zsarolás, támadás, hopp-parádé, derek miles, tegu, rúdugrás, Minczér Albert, Kiss Dániel, atlétika, 2018, Téli olimpia, téli olimpia, nob, futballbajnokság, kizárás,
|
|