Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Demóteszt a G8-csúcs előtt
2007. május 29., kedd 11:15
Kritizálni lehet, tüntetni kevésbé a globalizáció ellen - Hamburgban. Kereken hatezer tüntető tesztelte hétfőn, hogy mit jelent a német kormány fogadkozása: kívánatos a kritika a jövő héten a mecklenburgi Heiligendammban rendezendő G8-csúcsértekezlettel kapcsolatban. Az eredmény egyelőre legalább is kérdéses.

A demonstrálók az úgynevezett Ázsia-Európa Tanácskozás (ASEM) este kezdődött kétnapos külügyminiszteri fóruma alkalmából gyűltek össze a kikötővárosban, de a menet megfigyelők szerint soha nem látott méretű, több ezer fős rendőri kíséretet kapott: a vízágyúk és páncélozott rendőrségi járművek által kísért egyenruhások ötsoros formációban hermetikusan körbefogták a felvonulókat, akiknek esélyük sem igen volt rá, hogy a tanácskozás helyszínéhez akár hallótávolságba kerüljenek.



Német lapjelentések szerint a rendezők az este folyamán egy ízben feloszlatták a demonstrációt a rendőri beavatkozások miatt, ám ezt követően a rendfenntartók nagyobb csoportok ellen vízágyúkat vetettek be, több tüntetők őrizetbe vettek.

Közben a kormány a hét végén különböző csatornákok azt az üzenetet igyekezett eljuttatni a közvéleményhez, hogy üdvözli a jövő heti G8-csúcs ellen szerveződő nagyszabású tüntetéseket, amennyiben azok erőszakmentesek maradnak.
Angela Merkel  kancellár szokásos heti internetes videoüzenetében kijelentette: mindenki, aki egy humánus globalizációért emeli fel a szavát, hozzá kell járuljon az erőszak elkerüléséhez. Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter a legnagyobb példányszámú bulvárlap (Bild) keddi számában azt fejtegeti, hogy számos, a globalizáció bírálói által megfogalmazott kérdés helyénvaló, ám egyúttal ő is a tiltakozás erőszakmentes formáira hívja fel a figyelmet. Wolfgang Schäuble belügyminiszter vasárnap nyilatkozott a Bild am Sonntag hasábjain arról, hogy „alapjában véve kívánatosak” a csúcs elleni tiltakozások.

A politikusok megnyilatkozásainak hátterében nyilvánvalóan az áll, hogy bár hagyományosan militáns, szélsőbalos, anarchista és úgynevezett autonóm csoportok is tüntetni készülnek, ezúttal minden eddiginél széleskörűbb támogatás nyilvánul meg az immár ugyancsak tradicionális ellen-csúcs kifejezetten békés, civil kezdeményezései iránt.

A belügyminiszter látványos túlkapásai nagyon sok szimpatizánst szereztek a globalizációkritikus mozgalmaknak, amelyek térnyerését a német nagykoalíció neoliberális kurzusa is segíti.

Az Attac németországi szervezetébe az utóbbi hetekben-hónapokban minden eddiginél többen kérték felvételüket, és ezzel egyidejűleg a mozgalom bevételei is látványosan megnőttek. Kétségkívül nagy hatást váltott ki a CDU egykori főtitkára, Heiner Geissler csatlakozása a szervezethez.

Megfigyelők szerint amúgy a G8 csúcsértekezlete ezúttal eleve kudrcra van ítélve, nem utolsó sorban azért, mert az Egyesült Államok hallani sem akar érdemi megállapodásról a klímaváltozás elleni közös fellépés dolgában. 
 

 Forrás: NOL.hu

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier