|
Disznóólban tartotta négy gyermekét
manna.ro
2010. szeptember 09., csütörtök 10:20
Nem emberhez méltó körülmények között nevelte gyermekeit a vád szerint egy Iaşi megyei férfi. A Gorban településen élő apa négy gyermekét gyakorlatilag a disznók és a lovak között tartotta
A 36 éves Gheorghe P. 2006-ban vált el feleségétől, a iaşi-i bíróság pedig úgy döntött, az apa nevelheti a 6 és 12 év közötti gyermekeket. Az ügyészek szerint már akkor nyilvánvaló volt, hogy a férfi nem teremti meg a „kiskorúak fizikai fejlődéséhez szükséges feltételeket”. Annak ellenére, hogy Gheorghe P. havonta felvette a kicsik után járó állami támogatásokat.
„A gyermekek az ólban a disznó mellett kellett, hogy aludjanak, és a lóval kellett együtt egyenek. A pénzt, amit a gyermekek után kapott, alkoholra, cigarettára és könnyű vérű nőkre költötte, akiket hazavitt”, áll az ügyészség vádiratában. A nyomozók szerint a férfi ráadásul verte is a kicsiket, étel és ruha nélkül hagyta őket. A gyermekek apja elnyűtt és már nem használt ruháiban jártak, melyeket madzagokkal erősítettek fel testükre.
Gheorghe P. tagadta a vádakat. Ügye jelenleg is folyik a bíróságon többek között kiskorúak rovására elkövetett felelőtlen bánásmód miatt.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
rendőrök, fagy, hajléktalan, bombariadó, Debrecen, újságíró, e-mail, fenyegetés, madonna, lourdes, vidampark, bluray, filmek, top10, Dévaványa, nevelőszülő, fajtalankodás, molesztálás, energiaital, ÁNTSZ, Heim Pál, rosszullét, miskolc, gyalog, éhségmenet, munkanélküliség, tüntetés, Vadi Zsolt, Gergely Alexandra, ewing-sarcoma, rák, hideg, tél, Polyák Lilla, D. Tóth Kriszta, anyaság, karrier, Szúrt sebek, késelés, anya lánya, XX. kerület, facebook, ikerpár, elválasztott, indonéz, svéd, Forró, Borsod, fűtés, tanítási szünet, gáz, alicia, keys, Vértesszőlős, lakáztűz, életmentés, kazán, Csorna, strandbaleset, per, focikapu, rádőlt, kisfiú, Soma, gyerekszülés, egyenjogúság, szex, Malek Miklós, Malek Andrea, Anyatükör, gyermek, Sebestyén Balázs, Class FM, gyűjtés, adomány, klinika, MRW, Gotti, videoklip, Csibész sorsok, rap, Costa Concordia, hajóbaleset, csalás, nyomozás, Exupéry, Sudreau, Kis herceg, elhunyt, rablás, bántalmazás, Nyíregyháza, rongálás, testi sértés, barátnő, ex, autó,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|