Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Draskovicsot el kell számoltatni
Jobbik Médiosztály
2009. december 03., csütörtök 10:00
A Jobbik Morvai Krisztina munkájának elismeréseként is éli meg Draskovics Tibor, ugyanakkor álszent lemondását, de a polihisztoron tartja a szemét, és leszögezi: a kirobbantott miniszter ezzel nem menekülhet el a számonkérés elől.

Az új erő EP-delegációvezetőjének feljelentése a Budapesti Nyomozó Ügyészségre került, bár korábban a Legfőbb Ügyészség sajnos megpróbálta kimagyarázni a miniszter koholt vádját a „robbantgató terroristák” ügyében.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint ez a siker annak is köszönhető, hogy Morvai Krisztina a magyar politikai életben ritkaságszámba menő hitelességgel, szakmaisággal és kitartással lépett fel a Draskovics-korszak jogtiprásai ellen. A leköszönő miniszter azonban téved, ha az elmúlt években történt gaztetteinek elfelejtését reméli: az új erő ugyanis ragaszkodik a teljes elszámoltatáshoz. A Jobbik EP-delegációjának vezetője már el is kezdte ezt: október 31-én feljelentést tett hamis vád bűntette (az elhíresült robbantásos „bizonyíték”) miatt, amely ügy már az illetékes Budapesti Nyomozó Ügyészség előtt van.

A Legfőbb Ügyészség Kiemelt Ügyek Főosztályának vezetője, Dr. Sinku Pál válaszlevelében (alább az ide vonatkozó részlet) azt próbálta elhitetni Morvai Krisztinával, hogy a Draskovics által bemutatott videónak semmi köze a Budaházy György és 15 társa ügyében indult nyomozáshoz, és nem minősül hamis vádnak azért sem, mert a Btk. 233. § (1) a) szerint „a hatóság előtt” elkövetett hamis vád büntetendő csak, a nagy nyilvánosság előtti nem. Ezzel szemben Morvai Krisztina feljelentése a paragrafus következő pontját jelölte meg (szó szerint idézve is), amit a törvény szerint nem csak „a hatóság előtt” lehet elkövetni. Ha pedig az derülne ki, hogy a miniszter nem tudott a bizonyíték valótlanságáról, e gondatlanság is vétségnek minősül a 234. § szerint.

A fent említett esetben azonban Draskovics Tibor a nagy nyilvánosság előtt bemutatott videofelvételt egyértelműen a fogvatartott hazafiak ügyéhez kapcsolta, amikor beszámolót tartott arról, hogy a hatóságok mire alapozzák a vádakat, így elég nehezen értelmezhető Sinku Pál azon állítása is, hogy ezek nem minősülnek a hatóság előtt bemutatott bizonyítéknak. Kinek szánta Draskovics a felvételt, ha nem a hatóságoknak?

A Jobbik egyúttal kifejezi abbéli meggyőződését is, hogy a koncepciós eljárások nem fognak megszűnni, az ország helyzete nem fog javulni egyetlen ember távozásával: ehhez teljes elitcserére van szükség.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier